2017. március 1., szerda

Christian Hermann: A Scotland Yard titkaiból (6)

A Notinh Hill-i fojtogató / I.

Balról jobbra: az Evans-házaspár, gyermekükkel
(és jobbra egy látogatóval)
Timothy John Evans azzal akart fontosnak látszani barátai és ismerősei szemében, hogy elképesztő meséket talált ki magáról. Mindig hangoztatta, hogy ő igazából egy gazdag, olasz gróf fia, bátyja pedig híres autóversenyző, aki apjuk egyik kastélyában él. Eldicsekedte, hogy apja nagy vagyont fog ráhagyni és fivére nem sokára Angliába jön egy verseny miatt.
Az igazság azonban szöges ellentéte volt mindennek. A huszonnégy éves, velszi származású Evans egyszerű, jelentéktelen, szürke kisember volt, aki talán élénk fantáziája segítségével próbált elmenekülni cseppet sem vonzó valósága elöl. Timothy gyermekkora nehéz körülmények között zajlott le. Kifejezetten alacsony termetű volt, egy alkalommal az egyik lába is megsérült, s miután nem kezelték ki rendesen, felnőttként tovább szenvedett az állandóan kiújuló fájdalomtól. Lába ilyenkor bedagadt, nem egyszer kórházba került miatta. Ötévesen tanult meg beszélni, írni-olvasni is csak annyit tudott, amennyi nevének leírására korlátozódott, és lényegét tekintve egész szellemi színvonala egy tizenegy éves gyermek agyi teljesítményének felelt meg.
1947 egyik nyári estéjén, Timothy szórakozni ment a barátjával. Ekkor ismerkedett meg a tizennyolc éves, telefonközpontosként dolgozó Beryl Susanna Thorley-val. Máig rejtély, mit vonzotta a csinos és értelmes lányt a korlátozott szellemiségű fiatalemberhez, de tény, hogy pár hét ismeretség után, 1947 szeptemberében feleségül ment hozzá. Eleinte a férfi anyjánál laktak, de miután 1948 elején Beryl rájött, hogy gyermeket vár, nagyobb otthon után kellett nézniük. Így kerültek a Rillington Place 10. szám alá, ahol kibéreltek egy kicsiny lakást. Evans mindeközben gépkocsivezetőként dolgozott, és rengeteget túlórázott. Anyja nem sokkal később talált egy olyan lakást - nem messze a mostanitól -, ahol saját illemhely is volt kicsi kerttel, de Beryl nem akart elköltözni, mert szerette a környéket, és jól érezte magát új ismerőseik társaságában, akik a földszinten laktak. Bár John Christie, és felesége Ethel, középkorú házaspár voltak, kölcsönösen megkedvelték egymást a fiatalokkal.
1948 októberében Beryl egy kislánynak adott életet, aki a Geraldine nevet kapta. Ekkor kezdődtek a gondok, ugyanis Beryl képtelen volt eleget tenni anyai és háziasszonyi kötelezettségeinek. Rengeteget veszekedtek férjével, mert Timothy nem egyszer jött haza arra, hogy nincs étel az asztalon, és a kislány is el van hanyagolva, aki persze állandóan sírt emiatt. A baba további anyagi megterheléseket jelentett, amire nem futotta Timothy kevés fizetéséből. Ráadásul Beryl egymásután halmozta az adósságokat, és ez újabb feszültségeket teremtett a házaspár között. Állítólag a tettlegességtől sem riadtak vissza, amit Beryl hirtelen természete váltott ki. A tanúk legalábbis azt vallották, hogy a lány sokszor ütött elsőként.
A helyzet csak súlyosbodott, amikor Beryl odaköltöztette magukhoz tizenhét éves barátnőjét, Lucy Endecottot. A két lány az ágyon aludt, míg Timothynak a kőpadlóval kellett beérnie. Evans anyja próbálta Lucyvel megértetni, hogy el kell mennie, mert ez a tarthatatlan állapot a fiatalok házasságát teheti tönkre. Szó szót követett, amiből hatalmas veszekedés, majd verekedés kerekedett. A férfi is, és Lucy is elhagyták a lakást, és azt az éjszakát együtt töltötték. Timothy végül mégis visszament a családjához. Úgy tűnt, szent lett béke, de ez csak addig tartott, míg Beryl meg nem tudta, hogy ismét gyermeket vár.
Hogy a családi költségvetésen némileg segítsen, a lány félidős munkát vállalt, de sem állapotosan, sem a másik gyerek mellett már nem tudott volna dolgozni. Nem akarta a gyereket, és mindent megtett annak érdekében, hogy elvetéljen. Timothy először le akarta beszélni, de miután látta, hogy nem tudja meggyőzni Berylt, megkérdezte anyját, ismer-e valakit, aki megcsinálná az abortuszt. Az asszony nem ismert ilyen személyt, de kilocsogta mindenkinek, hogy menye mire készül.
Mr. Christie
A Rillington Place 10-es számú ház lakosainak nem volt egymás előtt titkuk, ahhoz túl szorosan laktak egymás mellett. A problémák ellenére az Evans házaspár továbbra is jó viszonyt ápolt Christie-ékkel. Annál kevésbé kedveltek egy bizonyos Mr. Kitchener nevű, hetven év fölötti idős embert, aki a középső emeleten lakott, és nagyon barátságtalan volt mindenkihez. A bácsi azt állította mindegyik házaspárról, hogy folyton meglopják, de az igazsághoz tartozott, hogy nagyon rosszul látott, sokszor ezért nem talált meg semmit. 1949. november 3-án kórházba vonult, mert látása annyira megromlott, hogy muszáj volt megműteni. Öt héten keresztül a kórházban tartózkodott, így a későbbi eseményekről nem tanúskodhatott.
1949. november 10-én Timothynak felmondtak a munkahelyén, mert egyre gyakrabban hanyagolta el kötelességét, és többször becsapta az ügyfeleket. Persze mindenkinek azt mesélte, hogy ő mondott fel. Még azon az estén elment anyjához, hogy elmondja, összevesztek Beryllel, és a nő a kis Geraldine-nal hazautazott az apjához Brightonba, ahonnan valószínűleg nem jön vissza. Azt is hozzátette, hogy ő maga is szeretne elmenni Londonból.
Másnap felkereste Hookway bútorkereskedőt - aki a Christie házaspár barátja volt -, és azzal a mesével kábította, hogy most érkezett haza Egyiptomból, de ismét a tengeren túlra utazik, úgyhogy szeretné eladni a bútorait, mert valószínűleg nem jön többé vissza Londonba. A férfi pár nappal később ki is ment Evans lakására, hogy megnézze a bútorokat, és kifizette értük a negyven fontot.
A férfi ezek után valóban felmondta a lakásbérletet, majd vidékre utazott nagybátyjához, Mr. Lynch-hez, és annak feleségéhez. A rokonok meghökkentek a férfi váratlan megjelenésétől. Ő azt mesélte nekik, hogy épp vidéken járt a főnökével az új üzletfelek miatt, amikor a kocsijuk meghibásodott. Főnöke adott pár nap szabadságot neki, így gondolta, meglátogatja rokonait, ha már erre járt. A házaspár szívesen fogadta a ritkán látott unokaöcsöt. Érdeklődésükre a férfi csak úgy áradozott feleségéről és kislányáról, akik Brightonba mentek látogatóba az apósához.
Pár nappal később hazautazott Londonba azzal, hogy fel kell vennie a fizetését, de még aznap vissza is tért. Beadta rokonaink azt a mesét, hogy Beryl más férfitól vár gyereket, és elhagyta őt, a kislányt pedig Newportba vitte ismerősökhöz.
Timothy furcsa viselkedése, és összevissza meséje felkeltette a nagynéni gyanúját, ezért azonnal írt sógornőjének, Evans anyjának, hogy mondja már el, mi is a valóság. Az asszony azt válaszolta, hogy legalább két és fél hete nem látta a fiát, és több mint egy hónapja nem tud semmit menyéről és unokájáról. Sürgönyöztek Beryl apjának is, aki azonnal visszaírt, miszerint sem lánya, sem unokája nincsen nála, nem is voltak, sőt, nem is látta őket már nagyon rég.
Mrs. Evans két lányával elment a Rillington Place-i házhoz, és ott próbált érdeklődni a lakóktól, hátha tudnak segíteni, de Mr. Christie csak azt tudta mondani, amit már eddig is tudtak. Az asszony úgy érezte, itt valami nagyon nem stimmel, és el kellene menniük a rendőrségre. Erről Mr. Christie lebeszélte mondván, Timothynak sok kellemetlensége lehet belőle később. Így az anya inkább nem lépett semmit.
A nagynéni és a nagybácsi meghökkenve olvasták az asszony válaszát, és feltették Timnek a kérdést, miért hazudozott összevissza. Tim még ekkor is tagadott, azt mondta, nem ő hazudik, hanem az anyja. Később belátta, a sok hazudozás nem vezet sehová, így az első adandó alkalommal elment a rendőrőrsre és feladta magát: „ Szeretnék vallomást tenni. Eltettem láb alól a feleségemet. Egy szennyvízcsatornába dugtam."
Bevallotta, hogy miután Beryl rájött második terhességére, meg akart szabadulni a magzattól, de nem sikerült. Ő ugyan ellenezte az egészet, de belátta, hogy nincs értelme erőltetni, ha a nő annyira ellene van. Találkozott egy férfivel egy kávézóban, aki olyan főzetet adott neki, melytől az asszony biztosan elvetél. Hazavitte a cseppeket, de oda már nem adta. Beryl mégis megtalálta a kabátja zsebében. Amikor aznap este hazatért a munkából, Berylt holtan találta az ágyban. A kapu előtt volt egy csatorna, melynek fedelét leemelte, és a nő testét beledobta. A rendőrök természetesen azonnal továbbították a vallomást a Scotland Yard felé, akik ki is szálltak a helyszínre. Hamarosan rájöttek, hogy a férfi hazudott, mert a csatornában nem volt semmi, és különben is olyan nehéz volt a fedele, hogy három rendőr alig bírta megmozdítani. Evans, egyedül egészen biztosan nem boldogult volna.
Amikor mindezt közölték Evansszel, a férfi leadta a történet b-verzióját, miszerint Mr. Christie - a földszinti lakó - valahogy megtudta, hogy Beryl meg akarja szakíttatni nem kívánt terhességét. Felajánlotta Evansnek a segítségét. Elmesélte, hogy a háború alatt maga is dolgozott orvos mellett segédként, sokat tanult tőle, az orvosi egyetemet is elkezdte, csak abba kellett hagynia, és vannak orvosi könyvei, majd ő megcsinálja az abortuszt, de felhívta Evans figyelmét arra, hogy a műtétbe minden tizedik nő belehal. Amikor este hazament a férfi, Mr. Christie rossz hírekkel várta. Azt mondta, az asszony belehalt a beavatkozásba, de valószínűleg amúgy is meghalt volna, mert mérget ivott. Biztosította Evanst arról, hogy majd ő elrejti a nő holttestét a csatornába, a kislányt pedig elviszi valakihez, aki gondoskodni tud róla. Később Evans némileg megváltoztatta a második vallomását is, de amellett végig kitartott, hogy Mr. Christie volt az igazi tettes.
A Rillington Place 10 udvara
Közben Londonban is folyt a vizsgálat az ügyben. A Notting Hill-i rendőrség emberei kiszálltak a helyszínre és átkutatták a lakást, illetve a környéket, de mint később kiderült, meglehetősen felületes munkát végeztek. Alapvető dolgok felett siklottak el. Olyan bizonyítékokat nem vettek észre, mely finoman fogalmazva is, kiszúrta a szemüket. Olyan dolgok kerülték el a figyelmüket, mint a kertben a kerítéshez támasztott emberi (női) csípőcsont, vagy az a szemetesvödör, mely emberi koponyát tartalmazott. A lezárt mosókonyhát meg sem kísérleték kinyittatni, hogy bekukkantsanak, pedig ott láttak volna érdekes dolgokat. Ugyanakkor az Evans lakásában talált kivágott újságcikkeket, melyek különböző gyilkosságokról szóltak, bizonyítékként használták föl. Az a tény már senkit nem érdekelt, hogy Evans analfabéta, tehát semmi öröme nem lett volna az újság vásárlásban és a cikkek kivágásában, melyeket úgysem tud elolvasni. Lehetséges, hogy valaki odacsempészte a cikkeket a lakásba? De ki és miért? Ezek a logikus kérdések nem foglalkoztatták a Scotland Yard embereit.
Nem sokkal később a szomszédos telek udvarán, játszadozó gyerekek találtak egy koponyát, melyet azonnal bevittek a rendőrségre. A vizsgálatok kimutatták, hogy egy harminchárom év körüli nőé volt valamikor. Eszükbe sem jutott, hogy kapcsolatba hozzák a szomszédos Rillington Place 10-es számú házzal.

(Befejezése következik)

Forrás: Christian Hermann: A Scotland Yard titkaiból. Zrinyi Katonai Kiadó, Budapest, 1989. Ford. Elek István


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése