2013. május 22., szerda

Petőfi napjai a magyar irodalomban / 19.


(Endrődi Sándor nyomán)

1847

Márczius Í8, Hazánk. I. 33. sz. 131. lapon: 
„— Petőfi barátunk e lapok szerkesztőjét, s humorban még eddig ugy sem igen dús lapját, egy humoristicus czikkel tette szegényebbé. Ő, t. i. a szerkesztő, mint maga beszélé, egy aláirási ivvel tiszteltetvén meg Petőfi legújabban kiadandó költeményeire, egy Fresco-képet akart irni e czim alatt: ,Egy előfizetést szedőnek gyötrelmei!' mellyben mind azon kínokat, elutasításokat, s egyébb (!) kellemetlen kalandokat vala gúnylébe mártott hegyes tollával leírandó, mellyeket az aláirási ív köröztetésével személyesen tapasztaland. Azonban elkezdvén nagy jelentésű útját, az ellenkezőről vala szerencsés meggyőződni, mindenütt szívesen fogadtatva, s könnyű s mellette kellemes munkával csakhamar 25 előfizetőt szerze a becses munkára. Persze ő azon finom tacticával élt, hogy csupán hölgyekhez folyamodott az aláirási ívvel, kiknek keble, tudta, hogy minden szép és nemes iránt, buzgalommal, előszeretettel viseltetik. S most ránk bizá; Győr lelkesb hölgyeinek, ,Hazánk'-ban köszönetet mondani a haza előtt azon hő pártolásért, mellyel honi irodalmunk iránt viseltetnek, — mit ezennel teljesíteni szerencsénk van!"

Márczius 20. Életképek. I. 12. sz. 392. lapon :
„— Még nem jelent meg magyar könyv olly pazar pompával, de tán ritka érdemli is azt meg jobban, mint Petőfi Sándor „összes költeményei" egy kötetben. Emich Gusztáv hihetetlen bőkezűséggel állitá ezt ki s mégis árát (34 nagy nyolczadrétü ívért három pengő forint) olly olcsóra szabta, hogy legnagyobb tiszteletét tanusitá e jeles költőnk iránt, midőn annak művét a kevésbbé tehetséges osztálynak is megszerezhetővé teszi. B. Eötvös József sziveskedék megígérni, hogy e költeményekről bővebb bírálatot irand lapunkban; ez, ugy hisszük, a legjobb ajánlólevél s legbiztosabb garantia leend, hogy azokat minden magyar ember megszerezni iparkodandik."

Márczius 21. Szépirodalmi Szemle. Kiadja a Kisfaludy-Társ. Szerk. Erdélyi János. I. 12. sz. 196. lapon a P. Divatl. Életk. és Honderű nyolcz első számát birálván, Petőfi Nagyapa cz. elbeszéléséről így ir: „— Petőfi elbeszélése „A nagyapa" a szerkesztő által ugy van ajánlva, hogy azt „egyike elsőrangú költő(i)nknek igen szerencsés kezdetnek nyilatkoztatá a dicső pályán ; ily tekintélyes ajánlólevél kíséretében, mond ő, bátran nyújthatjuk azt át a t. olvasó közönségnek." Kár, hogy a szerkesztő tekintélyre, kit senki sem ismer, támaszkodva tesz valamit, nem maga fejétől, mert hol van ekkor az önállás ? Egyébiránt ki legyen azon elsőrangú költő, ha csak valahol nincs olyan Frankenburgnak dugaszban Budán, mi nem is gyaníthatjuk. Mert ő az elsőranguak közül már többeket kiparódiázott még a Rajzolatokban, Pesther Tageblattban, sőt paródiáz még ma is helyen kívüli dicséreteivel. Jó volna azért, ha ezen nem ismert tekintélyek nevét kitenné, hogy látnók, kik legyenek az Életképek inspirateurei, láthatlan fejei, kikbe a magával jóltehetlen, önállás nélküli szerkesztő veti reményeit; s meghajtanók magunkat. A beszélyre nézve, egyes helyeken kivül, melyek leginkább a nép erkölcsét rajzoló vonások, például, mikor Julcsa megvallja a tanyai gányó idősb fiának, hogy neki van szeretője, s „a becsületes legény azóta egy szóval sem terhelte", stb.nem vagyunk egy értelemben a szerkesztő tekintélyével. Mi igen tudjuk, hol kell becsülni Petőfi tehetségét: de ez még bizon nem az elbeszélés! mező. Előadása néhol köznapilag alant jár a fölvett tárgyhoz képest, néhol egészen magas nyelven szól, mint például az öreg nagyapa e szavaiban: „A lassanként elhervadt remény ugy fekszik az ember kebelében, mint valami meghalt szép fiatal leányka, homlokán az emlékezet fehérrózsa-koszorujával." Az elbeszélés menete szorosan puszta történeti, melyben minden elmondatik a maga rendén, a mint lefolyt, s igy kevéssé támaszt költői érdeket; mert ilyen érdek leginkább ott ébresztetik, hol nem annyira megtörténtnek, mint inkább előttünk történőnek látszik az egész, már pedig ha nem csalódunk, ez a novellának fő különböztető vonása; mely eszerint valami közép nem dráma és epicum között, mikép lyra és epicum között a ballada."

Pesti Divatlap
Márczius 21. Pesti Divatlap. 12. sz. 380. lapon: „Az ellenzéki kör a múlt vásári napokban mind szellemileg, mind anyagilag igen sokat nyert azáltal, hogy országunk minden részéből számos vidéki tag seregelvén össze az ellenzéki pártból, fővárosunkban nyilt tanácskozás végett; mind ezt, mind társalgási összejöveteleiket az ő szállásain tarták. A múlt hétfőn tartott tanácskozmányban majd minden vezéri befolyású s jelesebb szónokunk részt vőn, s valóban dicső beszédekkel ülték meg az egyesülés örömünnepének diadalát. Estvénként a társalgás felváltva volt a Kunewalder és Horvát-féle szálláson, s köztük a kedd estvei legélvezetesebb vala. Ekkor csodáltatá Kazinczy Gábor eleven phantaziájának, s fényes rögtönző szónoki tehetségének rendkivüli hatalmát; ekkor szavalá el a versben szinte rögtönző tehetségű Petőfi egy pár remek költeményét, mellyek a legnagyobb lelkesedésre ragadák a hallgatókat. Ekkor szavalt Egressy is művészi ihlettséggel, s Vörösmarty „Országház" czimű költeményét hasonlóan a legnagyobb hatással szavalá el. — Sok illy szellemi élvezetekben gazdag társalgást kivánurnk az ellenzéki körnek; mert csak így terjedhet el s gyökerezhetik meg köztünk a mi szép, jó és igaz."

Márczius 23. Honderű. I. 12. sz. 244. lapon az Ökörszem, cz. rovatban:
„* Az aestheticai műveltségéről ismeretes nagy P . . . .i egy hetedhét országra szóló bárgyuságokkal kitömött kritikai czikkét e magasztos szókkal végzi: Eleget mondtuk már, hogy nesze semmi, fogd meg jól! (a nagy P ... ezt nemcsak mondta, de tette is akárhányszor) a világ minden köszöneteért sem adnak egy nadrágszíjat sem (a nagy P ... i tehát szijas nadrágot visel!!!) mellyre végső desperátiójában az ember magát fölakasztná." Vajjon a kis Anglia, vagy a nagy Egressy költötte föl ez óriás lángészben a felakasztási viszketeget?
* A nagy ... fi azt a kérdést intézi Európához a kis angol nemzet irányában: „Van-e az angolnál önzőbb és igy nyomorubb nép széles e világon? e nép nem ismer sem Istent (be jól ismeri . . . fi ur e népet!) se(m) embert" stb.

Márczius 30. Hazánk.   I.  38.   sz. 150.   1.  Árva  leány. (Az árva lyány cz. vers első része.)

Április 1. Hazánk. I. 39. sz. 156. lapon: „Értesítés. Petőfi Sándor versei megérkezvén, a t. cz. győri előfizetők tisztelettel felkéretnek példányaiknak e lapok szerkesztőjétől elvitetésére."

Április 3. Életképek. I. 14. sz. 434. 1. Mi volt nekem a szerelem ?

Szelestey László
Április 10. Hazánk. I. 43. sz. 170. lapon „Petőfihez. Martius 16-dikán 1847." czimmel a következő költemény jelent meg Szelestey Lászlótól:

A nép világán hosszú éj borongott, 
Ez éjnek réme: a nép önmaga! 
Halvány sugárok égtek távolában; 
De melly világot terjeszthet lakában 
Az éjnek nem volt ollyan csillaga.

Nehéz, nehéz az utat feltalálni 
A melly a népnek lelkéhez vezet, 
Mert a csalódás hosszú bánatának 
Súlyos kövéből készített magának 
Megtört bizalma takaró mezet.

Egy magnak kellett itten eltévedni, 
Mit a teremtés első hajnalán 
Isten kezéből elragadt a sorsvész — 
Mert nem nyügzé le ezt az alkotó ész — 
S e magból lett egy villámoczeán.

Egy oczeán, melly át zúg a világon, 
S mellynek szivében emberjog terem, 
Melly nem tűr bűnt és nem tűr balgaságot 
Égő pokollá gyújtja a világot, 
Ha győzni nem fog a jobb érzelem.

Ó, üdvezellek a jogérzelemnek 
Nagy oczeánja, lángoló kebel! 
Melly az erényt hűn gyöngyödül ölelted 
S egy óriási szirtté felnevelted 
Az égi költészet szentségivel.

S te költő! kit e tenger istenévé 
Emeltenek fel a jobb végzetek, 
Hogy légy tűzoszlop az éj vándorának 
Teremts világot e népnek s honának: 
Milly üdvösség, hogy hozzád léphetek!

Ó, addj egy cseppet égő tengeredből, 
Melly óriásként tombol és teremt — 
Hadd adjak hangot a varázs igének: 
„Hódolni kell e kor szellemének, 
Véges ne korlátoljon végtelent!"

Április 13. Honderű. I. 15. sz. 301. lapon a Heti Szemle rovatban:
„—De nem hiu ábránd-e művészetek pártolását követelni, várni, remélni ott, hol még olly csekély a szellemi tökélyesedés utáni vágy, miszerint egy olly nagy városban, mint Debreczen, egy népszerű költő munkájából három példányt vesznek meg. Ugyan hány példány kél el e szerint egy nem népszerű költő munkájából ? Ó Debreczen, Debreczen! nem hijába a te neved nagy falu! falu vagy, még annál roszabb, mert ott legalább nem keres az ember lelki műveltséget s igy nem is csalódik. — Ugyan hogy tud fönállni egy könyvkereskedő ezen áldott vidéken ? — kétségkívül csíziókból él, és Argirus históriájával speculál. Ajánljuk neki A helység kalapácsát, ez is ad captum lesz, meg ezt is népszerű költő irta."

Április 13. Honderű. 1. 15. sz 304. lapon egy Ön aláirásu kis czikkben ez áll:
„— Kolozsvárt, márcz. 28. E napokban jelent meg illy czimű versfüzér: Fekete betűk, irta Kézsmárki. Nincs könnyebb, mint nevesb íróink hibáit elsajátitni; ama versek irója mindazt mit Petöfy (!) műveiben kárhoztatni lehet, hiven eltanulta, és a mit Petőfynek (!) eredetisége miatt (laicus szemekkel tekintve) sokan elnéznek, az ennél erőltetett mesterkéltség által nevetségessé lesz."

Április 17. Életképek. I. 16. sz. 507.1. Arany Jánoshoz.

Április 23. Tavaszi Dalok. Irta Lisznyai Kálmán. Pest, 1847. Emich G. bizománya 8. r. 82 1. Ez a könyvecske „Petőfi Sándor barátomnak" van ajánlva s 54-ik oldalán a XL. számú vers róla szól:

De már tavaszodik 
A' magyar hazában : 
A' honszerelem most van 
Legszebb virágában.

'S melly után milliók' 
Kebele sóhajtott, 
A polgárszabadság 
Teljes bimbót hajtott.

'S a' nemzettavaszban 
Éneklő madarak 
A' költők, kik a' hon 
Dicsére dallanak.

'S a' népszabadságról, 
Melly lelket gyújt 's emel, 
Egy árva csalogány; — 
Petőfi énekel.

Május 1. Hazánk. I. 52. sz. 208. lapon egy vidéki levél részlete, mely alatt — lk. — jegy áll:
„Császár, april 22. 1847. (Petőfi összes költeményei.) Petőfi összes költeményei hozzánk is megérkezének már a napokban. Hála isten ! Petőfit mi nagyon szeretjük, s áldja is meg a jó isten, azt kívánjuk. — Ki ugy eltalálja a mi hangunkat mint ő, ki olly egészséges dalokat ír nekünk, kit mi egy olvasásra felfogunk és megtanulunk; kinek érzelme a miénkkel ugyanaz; ki minket olly nagyon szeret, mi ne szeressük-e azt? s ki a szolgaság földéről, hol számunkra  kegyelem  mannája  hull szabad földre, hol a magunk kenyerét ennők, szeretne elvezérelni bennünket, ne kérjünk-e arra istenáldást ? Még egyszer az isten áldja meg"!

Május 5. Honleányok Könyve. Közhasznú ismeretek terjesztésére, a gyöngéd nőnem körében. Kiadják Röszler Ágnes, pesti nyilvános leánynevelő és Oroszhegyi Jósa. I. füzet 62 lap. Ára (6 füzetnek 4 ft. p. külön egy füzeté) 50 kr. p.
Ebben a füzetben jelent meg először Petőfi A Tisza ez. költeménye, egy meglehetősen kezdetleges rajz verses magyarázatául.

Május 8. Életképek. I. 19. sz. 607.  lapon Arany János „Válasz Petőfinek" cz. köv. költeménye:

Zavarva lelkem, mint a' bomlott czimbalom; 
Örül a' szivem és mégis sajog belé, 
Hánvja-veti a' hab: mért e' nagy jutalom? 
Petőfit barátul mégsem érdemelé.

Hiszen pályadíjul ez nem volt kitűzve . . . 
Szerencse, isteni jó szerencse nékem! 
Máskép szerény művem vetem vala tűzbe, 
Mert hogyan lett volna nyerni reménységem?

És milly sokat nyerek!  Pusztán a' pályabér 
Majd elhomályosít, midőn felém ragyog: 
De hát a' ráadás! . . . Lelkem lelkéig ér, 
Hogy drága jobb kezed osztályosa vagyok.

'S mi vagyok én, kérded ? Egy népi sarjadék, 
Ki törzsömnek élek, érette, általa; 
Sorsa az én sorsom, s ha dalra olvadék, Otthon leli magát ajakimon dala.

Akartam köréből el-kivándorolni: 
Jött a' sors kereke és útfélre vágott, 
'S midőn visszafelé bujdokolnék holmi 
Tüske közül szedtem egynéhány virágot.

Jöttek a' búgondok úti czimborának,
Összebarátkoztunk, összeszoktunk szépen;
 Én koszorút fűztem, ők hamiskodának,
Eltépték füzérem fél elkészültében.

Végre kincset leltem: házi boldogságot, 
Melly annál becsesb, mert nem szükség őrzeni, 
És az Iza partján ama hű barátot . . . 
Nem is mertem volna többet reméleni.

Most mintha üstökös csapna szűk lakomba, 
Éget és világit lelkemben leveled: 
Oh, mondd meg nevemmel, ha fölkeres Tompa, 
Milly igen szeretlek téged 's őt is veled.

Május 14. Pesti Hírlap. I. 880. sz. 315. lapon B. Eötvös Józseftől Petőfi Összes Költeményeiről a következő bírálat jelent meg:
„Bírálatot ígértem Petőfi Sándor költeményeiről. Most, midőn e' szavam beváltásához készülök, érzem, hogy olly valamit vállaltam magamra, minek megfelelni nem tudok. — A' lyrai költészet, melly nem fárasztó munkának, hanem pillanatnyi fölgerjedésnek gyermeke, melyben a' költő nem aestheticai theoriák létesítését keresi, hanem legbensőbb érzelmeit fejezi ki, 's melly csaknem öntudatlanul árad el ajkairól, hasonlóan ama kis patakokhoz, mellyek hegyes vidékekben a' sziklák alól néha erőszakkal kitörnek, mert a' bércz nem zárhatja többé magába gazdag forrásait, — a' lyrai költészet érdemeit a' kritika bonczkésével méltányolni, felfogásom szerint, nem lehet, — 's főkép én nem érzek e' műtéteire semmi hivattatást magamban. — Egyike vagyok azoknak, kik a' csalogánynak énekétől elbájolva, nem igen kérdik: mennyire szabályos rithmus szerint zengé el énekét, — kik, ha a'  virág szinein 's  illatán örültek, hogy botanikai nevét feltalálják, kelyhét széttépni nem szokták: ki várhat tőlem szabályos aestheticai bírálatot, főkép miután Petőfi költeményeiről szólva, még elfogulatlannak sem mondhatom magamat, kevés költői mű lévén, melynek több kedves benyomást, több valódi élvezetet köszönnék, mint épen Petőfi dalainak ? — Legfölebb egyes gondolat-töredékeket mondhatok el, mellyek most, midőn Petőfi verseit a' nem rég kijött gyűjteményben újra elolvasám, bennem támadtak.
Nem emlékszem irodalmunkban senkire, ki első föllépése után olly rövid idő alatt a' közfigyelmet magára vonta volna, mint Petőfi. — Alig jelentek meg első dalai, 's Vörösmarty, kinek e' részbeni tekintélyét talán senki nem vonhatja kétségbe, örömragyogó arczokkal hirdeté fényes reményeit; alig múlt néhány hét, 's a' dalokhoz zene készült, 's a' költő már a' répnek ajkairól hallá szavait. — Honnan ez általános hatás ? — Nincs senki, ki az irodalmi hir elnyerésére olly hatalmas pajtáskodás mesterségéhez Petőfinél kevesebbet értene; nem szegődött bizonyos iskolához, 's igy első föllépésénél mestereinek magasztalására nem számolhatott; dalaiban nem vala semmi, mi egyes, épen divatos eszméknek vagy érzelmeknek hizelegne. 'S mi szerzett hát műveinek ily rendkívüli hatást ? — Ha Petőfi költeményeinek gyűjteményét végig nézzük, nem nehéz ennek okát feltalálni. — Kétségkívül, sok van e' gyűjteményben, mi művészi belbecse által a' dicséretet, mellyel e' költemények nagy része fogadtatott, teljes mértékben igazolja; azonban, nézetem szerint, nem csupán e' költői érdemek azok, miknek Petőfi népszerűségét köszöni, — a' varázs, mellyet közönségére gyakorolt, másban is keresendő. Petőfi kitünöleg magyar, legkisebb műve a' nemzetiség bélyegét hordja magán, — 's ez az ok, miért nemcsak, mint sok költőinknél, szavai, de az érzés is minden magyar által megértetik, mellyet dalaiban kifejez. Távol vagyok attól, hogy minden költeményt, melly e' nagy gyűjteményben foglaltatik, remeknek  hirdessek, — vannak  egyesek.mik követeléseimet nem elégítik ki, miket, épen mert a' költő tehetségeit ismerem, ez uj kiadásban szívesen nélkülöznék: de bátran merem állítani, ez egész vastag kötetben nincs egy dal, melly nem lenne kezdettől végig magyar, gondolatában, érzéseiben, minden szavában, a' költőnek hibái s tökélyei mintegy nemzetiségünk kifolyásának látszanak; bámulhatjuk-e, ha, midőn dala a legfellengzőbben emelkedik, az egyszerűbb olvasó is könnyen követi reptét ? ha a' legpajkosabb tréfa, melly előtt a' finom műbiráló elborzadva aljasságról szól, senkit nem sért, 's a' kisebb művészi becsű munkák is legalább kedvesen hatnak majdnem mindenkire ? — Petőfi a' szó legszorosabb értelmében magyar költő, — 's ez az, mi valamint a' nagy hatásnak, mellyet művei gyakoroltak, magyarázatul szolgál: úgy egyszersmind irodalmi érdemeinek legfőbbikét képezi.
De honnan van, hogy a' kritikának egy része, melly nálunk dicséreteiben fukar lenni nem szokott, 's annyi nevet 's álnevet egekig emelt, a' közvéleménnyel épen Petőfire nézve egyenes ellentétben helyezé magát ? Egyes kitörések magyarázatát irigységben kereshetjük, melly, mint máshol, úgy az irodalomban is sok, egyébkint megfoghatatlan rejtélyeket megold; de ez kritikánk Petőfi irányában követett eljárását még nem magyarázza meg, 's én hajlandó vagyok azt szint azon okban keresni, mellyben Petőfi népszerűségének alapját találom.
Eötvös József
Petőfi népszerű a' közönségnél, mert magyar; nem népszerű kritikusaink nagyobb része előtt, mert kritikánk eddig minden művet egészen idegen szempontból 's szabályok szerint itéle meg, miben egyszersmind azon csekély hatásnak, mellyet kritikánk eddig irodalmunkban gyakorolt, okát találjuk fel.
Az ujabb irodalmak nagyrészint utánzással vevék kezdetöket. Talán az angol és spanyol irodalmakat kivéve hol mind az epicai, mind a' dramaticus költészetben több önállóságot találunk, a' többiek, majdnem kivétel nélkül, minták szerint dolgoztak, 's a' befolyás, mellyet a' régi classicusok az olasz 's franczia irókra, ezek ismét a' németekre gyakoroltak, ismertebb, hogysem arról hosszasabban kelljen szólanom. Nálunk a' német irodalomnak jutott e' befolyás, s' ha meggondoljuk, hogy mikor irodalmunk uj életre ébredett, nemzetiségünk épen legszomorubb napjait élte, 's magyar nyelv 's érzés műveltebb osztályaink között csaknem kivétellé vált: nem csodálhatjuk, ha íróink működésök szabályait azon nemzetnél keresték, mellynek nyelve csaknem sajátunkká vált, 's a' diákon kivül műveltségünk majdnem egyedüli eszköze volt. — Irodalmunknak kezdete, kevés kivétellel, a' német irodalom utánzásául tekinthető, kevés kivétellel, mondom, mert hogy a' franczia és classicus müvek szinte nem maradtak befolyás nélkül, az tagadhatatlan ; 's a' versificafio, mellyben a' nyelvünk sajátságai által szükségessé vált módosításokkal egészen a' német rendszer szerint jártunk el, 's azon számos germanismus, mellyet — bár mit mondjanak puristáink — irodalmi nyelvünkben találunk, elég világosan bizonyítja a' mondottakat
Nincs is mit bámulni e' tüneményen. Csak annak ismétlése az, mit más nemzeteknél találunk, 's nálunk annyival természetesebb, minthogy irodalmunk nem egy, már erős nemzetiségből fejlődölt ki, hanem egyesek által épen a' nemzetiség kifejtésének eszközéül használtatott; 's a' kritika mit tehetett mást, mint hogy elfogadván az irányt, melly irodalmunk vezérei által adatott, szinte a németeknél keresse szabályait; hisz a' kritika azt tette 's teszi mindenütt, vezeti az irodalmakat, de ildomos vezérként, nem seregei előtt, hanem utánok jár. Uj irodalmunk kezdetén a' kritika nem is tehetett mást. De most, midőn főkép lyrai költőinknél több önállóságot kezdünk tapasztalni, midőn irodalmunk nem csupán a' nagy német folyónak mesterségesen átvezetett gyenge ere többé, de nemzetiségünk mélyéből látunk fakadni forrásokat: váljon nem jött-e el ideje, hogy kritikánk is kissé önállóbb felfogásra emelkedjék, hogy átlássa, miként a' Tick és Schlegelek theoriái irodalmunk valóban eredeti müveinek megbirálására nem egészen illenek.
A' német és angol irodalomnak nincs őszintébb tisztelője, mint én; teljes meggyőződésem, hogy magyar író nem tehet jobbat, mint ha e' nemzetek nagy íróival mentül tökéletesebben megismerkedik; de hiszem azt is, hogy ha a' magyarnak is egykor nagy írói leendnek, — miről én soha nem kételkedtem, — azok nem a' külföldi nagy példák utánzása által, hanem csak ugy fognak támadni, ha a' lehetőségig önállólag lépnek föl, 's nem a' külföld kritikus nézeteit, hanem nemzetük sajátságait tartják szemeik előtt. Wilhelm Meister, Werther, Faust, Emília Galotti, Uhland 's Göthe költeményei nemcsak remek müvek magokban véve, hanem németek egész jellemök által; 's ha magyar regény-, dráma- 's költeményeink lesznek, érdemesek arra, hogy ezekkel egy sorba állitassanak: azok bizonyosan nem fognak hasonlítani a' nevezettekhez, mellyeknek analysisából kritikánk szabályait gyártja. — Nem az a kérdés: franczia, vagy német modort kövessünk-e müveinkben ? — ez az, mi fölött kritikusaink olly erővel vitatkoznak, — feladatunk: magyar müveket alkotni; 's a' mód, miszerint műbirálóink eljárnak, e' czélt nem segíti elő. — Nemcsak egyes szókötésekben : magában az egész mű conceptiójában és kivitelében is lehetnek germanismusok, 's kritikánk ugy jár el, mintha ez utóbbit csaknem erénynek tartaná.
Mint előre mondám, Petőfi költeményeinek bírálata helyett másról írtam. Bocsássanak meg az olvasók, mondom, nem születtem recensensnek, 's Petőfi dalai annyi élvezetet szereztek 's szereznek most is, midőn azokat ismét 's ismét olvasom, hogy csak mint megvesztegetett biró szólhatnék. Ha azonban a' szerző, kit a' kritikus oktatni szokott, e' sorokból semmit nem tanulhat, — ha egyes verseinek hibás rhitmusa, egyes kitételeknek póriassága 's az iránt, miként vált múzsája, a' piros csizmáju király leány, német philosophussá — magyar menyecskétől minden kitelik, hisz hány magyar asszonyság tündökölt egykor, mint nagy Verbőczianus jurista — részletes tudomást máshol kell keresnie; ha nagy meglepetésére másoktól hallja a' hirt, hogy Petőfi Sándor cosmopolita lett: egyet megtudhat e' sorokból, mit eddig kritikáinak egy részénél talán elfeledhetett, 's ez az, hogy irótársai között vannak ollyanok is, kik eddigi működését méltányolják, kik fejlődését figyelemmel követve, 's látva a haladást, mely későbbi müveit jellemzi, tehetségeiben bíznak. — Ki huszonnégy éves korában ennyi jelest alkotott, mint Petőfi, mindenkit kielégíthet, de magát bizonyosan nem, 's törekvéseit arra fogja fordítani, hogy még jelesebbeket teremtsen.
B. Eötvös József."

(Folytatjuk)

2013. május 18., szombat

Kelta táncrend - Erdélynek ajánlva

David M. Brown

Egy nappal az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú előtt nagyszerű zenekari estén m utatkozott be a IV. Székelyföld Napok zárónapján egy fiatal, Amerikában élő hegedűművész és zeneszerző: David M. Brown. Ő volt ugyanis az egyesített csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi kamarazenekarok koncertmestere, egyikk szólistája és két rendhagyó zenekari mű szerzője, amelyek ősbemutatóját épp azon a helyen tartották, ahol a komponálásukat kiváltó élményeket szerezte.

David szépreményű, igen sikeres és lelkes fiatalember, s pár éve összebarátkozott a csíki zenekar egyik csellistájával, Lázár Zsomborral, aki egyebek mellett Amerikában tökéletesítette zenei felkészültségét. David ellátogatott Csíkba, részt vett az egyik pünkösdi búcsún, s annyi pozitív erdélyi élménnyel töltődött fel, amelyekből két zenekari műre is futotta.

Az első, a Benyomások az Erdőn Túlról a búcsú élményeiből merítkezett - olyannyira, hogy a zenei költemény énekes szólóját lírai érzékenységgel megfogalmazott naplóbejegyzéseire alapozta.

David Brown:Benyomások az Erdőn Túlról

I.  Benyomások az Erdőn Túlról

 Mi ez a hely, oly pompás és titokzatos? Eláraszt ez a mássag, mit eddig nem ismertern. 

A haza több ezer mérföld szárazföld és óceán mögöttem, és én égek a vágytól, hogy  ez a kaland elkezdődjön!

Egy mély egyszerűség lengi át a falut és egy örök időtlenség van jclen. Az emberek kedvesek és figyelemre méltóan nagylelkűek. Engemet, az idegent itt mindenki szívesen lát, mint egy barátot.

Vastag erdőkkel takart hegyek kerítik körül a látóhatárt; ők az erődítmény, mely elrejti ezt a titkos világot. Piros tetejű házak és fehér templomtornyok tarkitják e rengeteg zöldet.

Ez a hely, ez a hely maga a szépség

II. Vihar előtti nyugalom

A várakozás energiája elektromosítja a levegőt, de még nyugalom honol a hegytetőn. Hatalmas felhők készülődnek az égcn; a holnap meghozza az eseményeket az embereknek és az egeknek egyaránt.

IlI. A nagy zarándoklat

Harangok hangjára és énekre ébredek. Az ünnep és az istentisztelet napja vain ma. Sok százezer ember a világ minden tájáról sereglik a hegy teteje felé. A nagy szertartás elkezdődik és az eső is elkezd esni.  Alacsony felhők és az ének visszhangjai úsznak a völgyeken át. Bár az elhangzó szavakat nem értem, mégis felvilágosodtam.

A Transilvania set, avagy az Erdély táncrend kelta zenei forrásokra épített mű, s indításkor egy széki népdal sorai és dallama csendültek föl a szintén amerikai vendégénekes, Kaitlyn Michelle Watterson előadásában. A széki motívum a lehető legnagyob természetességgel váltott át a kelta hangzásvilágba - egyre szédítőbb és dinamikusabb ritmusokba hajszolva mind a zeneszerző-hegedűművészt, mind barátját, Lázár Zsombort, aki a cselló szólóját vitte - s akinek tulajdonképpen David az egész szvitet dedikálta.

Az Erdély táncrend különben meghallgatható a zeneszerző honlapjáról - itt

Veres Nándor: Körforgás
.

2013. május 11., szombat

Petőfi napjai a magyar irodalomban / 18.


(Endrődi Sándor nyomán)

1847

Január 2. Tigris és hiéna. Írta Petőfi Sándor. Pest, 1847. Emich Gusztáv sajátja. Nyom. Beimelnél. VI + 106. 8 r. Ára 40 kr. pengő pénzben.
A boríték hátulsó lapján Emich Gusztáv kiadó könyvárustól a következő sorok: „Előfizetési felszólítás! Petőfi Sándor összes költeményeire egy kötetben. — Ki ne szeretné birni legnépszerűbb költőnknek összes költeményeit egy szép és teljes kiadásban! Ezen közkívánatnak megfelelni óhajtván az alulirt kiadó, tisztelettel jelenti a két magyar hazabeli olvasó közönségnek, azt egyszersmind számos előfizetésre felhiván, hogy Petőfi Sándor összes költeményei, diszkiadás, egy kötetben, legnagyobb 8-ad rétben, legfinomabb duplavelin papiron, uj betűkkel nyomatva, a szerzőnek aczélba metszett arczképével, már sajtó alatt vannak s jövő martiusban megjelennek.
Ezen uj kiadás a szerzőnek eddigelé megjelent minden művein felül, még vagy száz darab uj költeménynyel leend bővítve, ollyakkal, mellyek még eddig sohasem adattak s nem voltak közzétéve. Az előfizetési ár, példátlan olcsósággal csak 3 pengő forint.
Határideje az előfizetésnek a jövő martius 20-dikáig tart.  Kéretnek tehát  az  ivtartó  urak  az  előfizetési aláirt iveket, a begyült pénzösszeggel együtt, azon napig hozzám beküldeni, a mikor a kész példányokat is átvehetendik. Pest, január 1. 1847. Emich Gusztáv, kiadó könyvárus."

Január 2. Életképek. I. 1. sz. 16. 1. Karácsonkor. 1846.
Január 2. Hazánk. (Győr.) Szerk. Kovács Pál. I. 1. sz. 1. 1. Csalogányok és pacsirták.
Január 2. Életképek. I. 1. sz. hátsó boritéklapon a Mondani valónk közt: „Morvai Samu verseit meg fogjuk mutatni, kívánsága szerint, Petőfinek: nem tudjuk még, mit mond rájok?"
Január 7. Pesti Hirlap. 808. sz. 13. lapon: „— Szinte kapható már Petőfi „Tigris és hiéna" cz. drámája."
Január 16. Életképek. I. 3. sz. 73.1. Reszket a bokor...

Január 16. Hazánk I. 7. sz. 28. lapon Bertalan jan. 8-ról kelt pesti levelét igy kezdi: „Éppen most kaptam meg „Hazánk" első számát, őszintén, hizelgés nélkül megvallva, igen kedvesen lepett meg. Mind csinos külseje, mind belső tartalma önök ízlésének becsületére válik, s a legszebb reményekre jogosít. Petőfy gyönyörű költeményében maga magát felülmúlja, s valóban igen örvendezhet a Hazánk olvasója, hogy önöknek sikerült majd a leggeniálisabb magyar lyricust Hazánk számára megnyerhetni." Alább, a levél végén, ezt olvassuk: „A dráma azonban folyvást sinlődik, nyíltan kimondva, nincs drámánk; és fájdalom illy anarchiái körülmények közt nem is lesz! Nem kívánom, hogy a drámai választmány minden ismeretlen suhancz kínszenvedések közt szült első pennapróbáját legott a színpadra bocsássa, hanem hogy a színházi igazgatóság olly tehetségek irányában, mint Petőfy (!) Sándor, méltánylattal légyen. „Tigris és Hyena" elfogadtatott, de olly figyelemre, a mely az intézetnek és a költőnek is becsületére vált volna, nem   méltattatott.  A  darab vagy jó, vagy rosz, ha — rosz nem kellett volna elfogadni, ha jó, miért nem engedték bérletszünetben előadni ? a dráma hanyatlásának a magyar kritika is nagyban oka, — jövő alkalommal e darázsfészekbe fogok nyúlni."

Január 17. Jelenkor. 5. sz. 27. lapon : „Ez évben ismét több új lappal gazdagodott a magyar időszaki irodalom. Az eddigi német „Vaterland" is megtért és magyar lőn s most „Hazánk" czim alatt mint kereskedelmi és szépirodalmi lap jelenik meg minden kedden, csütörtökön és szombaton. Hisszük, hogy pártolókban nem fog szökölködni sem szellemi, sem anyagi tekintetben. Első számban Petőfi és Kovács Pál nevei diszlenek s munkatársakul és levelezőkül iróink legjobbjai ajánlkoztak, mi már is eléggé ajánlja ez uj irodalmi vállalatot, mint első nevezetesb magyar képviselőjét provinciális érdekeknek. Üdvözöljük az érdemes szerkesztőt, egyikét veterán íróinknak e pályán, kívánva neki sok sikert és kivált erős szerkesztői taktikát és legkivált ezt az egyet: hogy a Honderű sleppjébe ne iparkodjék kapaszkodni, mint ezt pesti levelezője szelleméből kezdjük gyanítani. Legyen meg a belletristikának is kimondott szabad elve és kitartása; — az illy ügy előbb vagy utóbb győzni fog."

Január 23. Hazánk. I. 10. sz. 37. 1 Octóber 1846. (Ködös borús őszi idő. A nap nem is pillant elő — kezdetű vers.)

Január 24. Szépirodalmi Szemle. I. 4. sz. 63. lapon a „Szépirodalmi foglalatosságok" cz. rovatban:
„Petőfi Sándor kedvelt lyrai költőnk valamennyi verses munkáit átnézvén, azokat egy kötetbe szorítva Emichnél adja ki. Azok közé tartozunk, kik Petőfi erejét érdeme szerint méltányoljuk; s azért óhajtjuk, bár ez öszves kiadás, mely az idő által még meg nem birált munkákat állít össze, a választásban szerző elfogulatlan öntudatának és önismerétének adja tanúságát. Más szempont alá esnek valamely költő első nyilatkozásai a közönség előtt; ott a nem szoros válogatást a critica megbocsátja, mert a költő sem többet, sem kevesebbet nem ad, mint költői egyediségét; de midőn munkáit öszvegyüjti, már nem csak mint előállító, hanem mint criticus is jelenik meg, ki egy más (bár csak kevéssel ez előtti) korának műveit, mint az első hív és kedves elfogulás múltával maga által megvizsgált és újra magáéivá fogadottakat, nyújtja át a tekintet nélküli bírálatnak. Petőfi munkái közt sok a jeles, de van gyenge is, s azért, ha maga szerkeszti ez öszves kiadást, óhajtható, hogy bírálói szigorral járjon el inkább a választásban, mint atyai kimélettel ; ezenkívül saját érdekében kívánjuk, bár előbbi művei simitgatására minél lelkiismeretesebb gondot fordítson. Azok megérdemlik azt."

Január 28. Pesti Hirlap. I. 820. sz. 61. lapon: Jan. 23-án, 1847-ben, szombaton adatott először a Szigligeti „Csikós"-a. Elmondja róla, hogy tárgya nem új, a szerző gyöngébb müvei közé tartozik, sat. Aztán így folytatja: „Láttuk előttünk a nagyhírű Horlobágyot, a tágas pusztát, szabálytalan szellőivel, s felvert poraival; láttuk a tiszta menyívre rajzolt fekete vonalt, a száraz kutgémet, a mocsárokat, s mint Kuthy olly találva irja Rejtelmeiben, :nint lépeget fontolva egy-egy gólya. Csak a hires délibáb marad el. íróink köz^J már többen leírták azt; leírta báró Eötvös, Jósika, Kuthy, retőfi, Tompa. Lefestve még nem láttuk."

Január 30. Életképek. I. 5. sz. 141. 1. A csárda romjai.

Január 31. Pesti Hirlap. I. 822. sz. 68. lapon: „A lapok több izben szólottak arról, hogy Petőfi minden versei nem sokára egy kötetben kiadva jelenendnek meg. Hosszasb előkészületek után most e kiadás sebesen készül, naponkint kiszedetik egy ív, s a munka egészen valamivel több lesz harmincz sűrűn nyomatott ívnél, legnagyobb nyolczadrészben, kemény erős és simított papiron. Elől leend a költőnek Barabás rajza után aczélba metszett arczképe. Mondhatni, hogy ennél szebb kiadása magyar költőnek még nem jelent meg. — Tartalmát e könyvnek nevezetes részben uj, még eddig kiadatlan költemények teendik, azután egy gazdag füzérben lesznek mindazon versezetek, melyekkel a szerző fellépése óta minden irodalmi vállalatot elárasztott, mert nem volt oly szépirodalmi vállalkozó, ki őt dolgozó társul ne igyekezett volna megnyerni. Petőfi ezelőtt kevéssel is igen ingerlékeny volt kritikusai ellenében, egy pár versben meg is énekelte őket. Nem ok nélkül. Soha nem tünteté talán fel a critica olly nevetségesen a bírálók szenvedélyességét, mint az, mely Petőfiről mondatott némelly lapokban. Hányszor folyamodtak ellenei azon nyomorú modorhoz, hogy a költőt látszólag dicsérték, midőn legjobban ócsárolák, munkáiban gyakran magasztalák, kiemelék a gyöngébb dolgozatokat, ellenben a fényes pontokat szándékosan elmellőzék, a víg s tréfás verseket komoly hangon birálák, a tragicai gondolatokból vicczeket erőlködtek kifacsarni, azután a költőnek tanácsot adtak, mellyeket ha követ, hasonló lesz azon szende-báj-szű-ingerféle poétákhoz, kik nappal is olly comicus arczkifejezéssel a holdat keresik, hasonló bírálói egy részéhez. Legújabban a Honderűben tűnt fel egy halavány egyén; ezen ismeretes kritikus erőködött Petőfi ellen, de a nagy közönség csak szánakozott, mert azon ember, nem lévén magyar, Petőfit nem is érti,  nem hogy szellemét felfogni tudná, s következőleg őt megbirálni képes lenne. Most Petőfi anticritika helyett egy egész kötettel lép fel. E sorok írója, ismervén a könyv tartalmát, bátran meri állítani, hogy az a közönség kezében megbecsülhetlen kincs leend. A munka hihetőleg mártiusi vásárra megjelenend. Addig még szólunk róla."

Február 4. Jelenkor. 10. sz. 59. lapon: „Kezdenek könyvárusaink is figyelmet fordítani a magyar művekre; legközelebb Petőfi összes művei fognak megjelenni Emich Gusztáv költségén olly díszkiadásban, minőt még magyar könyv nem ért. A legnagyobb octav, satinirozott kettős velinen, elől a költő aczélba metszett arczképével, mintegy száz uj kölfeménynyel bővítve. Ara 3 f. p. Nem hisszük, hogy legyen magyar, ki Petőfit, a lélekszabadság szent eszméinek apostolát ne ismerje; de hisszük, hogy kinek szemei e nagy eszmék ragyogványitól nem kápráznak; — ki eddig kimondani nem mert igazságokat meghallani nem fél s magyar szívvel magyarul tud érzeni: annak Petőfit szeretnie kell. Ajánlatunk rá nézve, ama néhány szűkkeblű botorkász ellenében, kik személyes irigységből támadtak ellene, elkésett szó lenne. A közvélemény ítéletet hozott s Petőfi tisztán mocsoktalanul áll előtte jellemében és szellemében egyaránt megtámadhatatlan. Férfi homlokát illeti a borostyán, bár ha több lenne is a tövis rajta, mint a levél; — gyermekek és charlatánoké a papiros korona, mit a szolgadicséret fejök lágyára nyom."

Február 6. Életképek. I. 6. sz. 163 1. A nagyapa. Petőfi ez elbeszéléséhez a szerk. a következő jegyzetet irta:
„Figyelmeztetjük a t. cz. olvasó közönséget a derék szerzőnek e népies szellemben irt legújabb művére. Petőfi Sándor, kinél jelenleg a ,népköltő' szép nevezetet senki jobban meg nem érdemli, illyféle beszélyekkel szándékozik az általa oly forrón szeretett nép erkölcsi s értelmi művelődésére hatni, miért is a valódi népbarát őt őszinte örömmel üdvözlendi. Jelen beszélyét egyike elsőrangú költőnknek igen szerencsés kezdetnek nyilatkoztatá a dicső pályán ; illy tekintélyes ajánlólevél kíséretében bátran nyújthatjuk azt át a t. olvasó közönségnek, melly szerzőjét már első fellépése óta kedvenezévé avatta. Szerk."

Február 9. Honderű. I. 6. sz. 128. lapon: „*) Petőfi ur versei sajtó alatt izzadnak. Vagy 100 darab még nem látottal bővítve. Ökörszem reméli, hogy illy bő szüretből semmi esetre nem marad ki az, melly a Honderű szerkesztőjét lemajmozta, s mellytől egyedül föltételezhetné még szegényke némi halhatatlanságát."

Február 9. Hazánk I. 17. sz. 67. lapon Remellay Gusztáv bécsi levele végén arról tudakozódik, hogy ki a Hazánk Víg Feri nevű költője s valószínűleg Czuczorra czélozva kérdi: Nem Gergelynek hívják-e ő kegyelmét? — Aztán hozzá veti: Csak minél több verset tőle s Petőfitől!

Február 13. Életképek. I. 7. sz. 199. 1. A nagyapa cz. elb. folyt. és vége.

Pájer Antal
Február 14. Pájer Antal Versei. 1847. Pesten, nyomtatott Beimel Józsefnél. 8. r. 267 1. — E kötet 115-ik lapján „Petőfyhez" czímmel a köv. vers olvasható:

Azt mondják, hogy kerestél engemet 
Utadban egykor, Egren átmenet ? 
Sajnálom, hogy szándékod össze ment; 
De még inkább azt, hogy az árva szent 
(Már én, magam) téged nem láthatott; 
'S melly elvitt, szinte szidtam a' napot. 
Most én megyek meglátogatni hát 
Marsnak szökött, nyugalmazott fiát. 
Természetes: vasúton, gőzkocsin, — 
A' képzeletnek gőzös  szárnyain. 
Hozzád gyakoria csak bekopogok. 
Természetes: csak a' szivem dobog! 
És ott végig, végig tekintelek: 
Ez volna hát olly hős magyar gyerek ? 
Midőn rád nézek, azt fontolgatom: 
Hogy állhatott a borjú hátadon ? 
Hejh, úgy-e csak mégis könnyebb a' lant? 
Nem függ le derekadra olly alant. 
Hanem karodra öltöd, és fütyölsz ; 
'S daloddal éltet osztogatsz, vagy ölsz. 
Ugy van, barátom ! Sokszor mondom ezt:
 Petőfy gyógyít, vagy szivet repeszt. 
Nem ontál a' szuronynyal annyi vért, — 
Mint tollad szivet átszúrt a' honért. 
Hidd el, hogy a' csatákban 's harczokon 
Nem lettél volna ám Napóleon. 
De mint költő, lészsz Major legalább. 
Természetes: soknál nagyobb 's csudább. 
Sovány ugyan a költő kenyere; 
Mert a' kit Isten karja megvere, 
Annak kezébe lantot ád, 's felel: 
Éhen, szomján, mint koldus, énekelj!
De mégis jobb, hogy nem vagy már baka. 
Csak rossz a' prófont és lőpor szaga! 
És rád ott senki nem is hallgatott; 
Mig itt komandirozod a' napot. 
Mint Jósué szavára, nem  mene : 
Megáll dalodra szinte ő keme, 
Természetes: csak ábrándég felett! 
Mert mindent megtesz a' dús képzelet; 
Csak épen a költőt nem tartja jól ...
Dalolj tehát, barátom, és dalolj;
Verd a' szép lant épséges húrjait.
Ne gondolj véle : forraszt ? vagy szakít ?
Gyönyörködik benned, szivét a' ki
A' külföldnek bérben nem adta ki.
Az ollyan becsinált szivü magyar
Még maga sem tudná tán, mit akar ?
Sok mondja azt, hogy éneked bakás;
Mert néki szép: csak a holdugatás.
De raja mit se hallgass; mert hiszen
Nem járt még ő száraz lábbal vizén.
Az az: nem is tudja, mi fán terem
A' költő? S mit fitymál az emberen?
Dalolj szerelmet; és dalold a' bort,
'S a' hont, mellyért a nemzet vére folyt.
Daloddal (erre kérlek 's meghagyom)
Az illy finnyás magyart, mind, üsd agyon . . . !
De majd ha erre jössz még egykoron,
Már nékem is lesz egy pohár borom ?
Mellé ülünk 's mondok neked sokat,
Mig ki nem áztatunk egy két fogat.
A' bor megnyitja a' zárt kebelét;
'S akkor beszélek majd nyíltan veled!
Természetes: csak természetesen;
Mert a1 hideg feszt én nem keresem .. .
Lásd ! igy gondolkodva felőled én ;
'S meglátogatlak annak idején.
Most már, tudom, dolgod van, 's elmegyek.
Természetes : csak képzeletileg!
De jöni kell, még jőni fog, meglásd!
Hogy meglátjuk valóban is egymást.
Még jön talán, egy régen várt idő:
Hát addig is, barátom,  adieu!

Február 16. Hazánk. I. 20. sz. 78. 1. Kutyakaparó.

Február 16. Hazánk. I. 20. sz. 80. lapon :
„— Petőfi Sándor, derék dolgozótársunk, összes verseit egy pompás kötetben, jól talált arczképével egyült kiadni fogja. Leend-e egy igaz magyar hölgy, ki e kedvencz költőjének becses művét sajátjává tenni ne akarná? Még a német visszhang is azt mondja rá: ,ná!' (nem)."

Február 20. Életképek. I. 8. sz. 236. 1. Ifjúság.

Február 20. Életképek. I. 8. sz. 250. lapon Petőfi Shakespeare-ről. A nemzeti színház február 13-iki előadása alkalmából, midőn Egressy Gábor jutalmára III. Richárd király került szinre. A szerkesztő ezt a bírálatot követk. csillagalatti jegyzettel kiséri : „Érdekesnek tartottuk e' rendes bírálónk véleményétől egészen elütő czikknek közlését, hogy a' t. közönség, tűzlelkű, fiatal költőnk e' téren először nyilvánított nézeteivel megismerkedjék."

Február 13. Hazánk. I. 23. sz. 90. lapon : „Múlt számaink egyikében emlitők már, hogy egyetlen genialis népköltőnk Petőfi Sándor összes versei igen díszes kiadásban, jól talált s aczélba metszett arczképével együtt jövő martiusi vásárra megfognak jelenni. Minden félremagyarázást azonban eltávolitandók, megjegyezzük itt, hogy ezeket, tehát arczképét is, nem maga Emich Gusztáv, vállalkozóbb s honi irodalmunkat inkább pártoló könyvárusaink egyike adandja ki. Aláírási ivvel szerkesztőségünk is megtiszteltetvén, ezennel felszólítjuk egész bizodalommal, különösen Győr lelkesb hölgyeit, minél számosabb aláírásra s előfizetésre, teljes reményben lévén, hogy városunk s annak olvasó közönsége e részben, minden egyébb — kivált horvát és tót országi — városainkon ki fog tenni! — Előfizethetni a nagy becsű munkára 3 forinttal e. pénzben e lapok szerkesztőjénél minden nap d. u. 3—4 óráig!

Lauka Gusztáv
Február 25. Hazánk I. 24. sz. 94. lapon: „Petőfi Sándorhoz" cz. a Lauka Guszláv következő verse:

Lelked a szabadság fellengő madara, 
Oda emelkedik csattogó szárnyával, 
Hol közel van a nap, tisztább a levegő, 
Nincsen rabszolgaság, nyaktörő  igával; 
Hol a szép természet országa kezdődik, 
Hol e rút világnak országa végződik. —

Onnan hangzik dalod, és zeng szabadságot, 
Egyenlőn a világ minden emberének; 
Magasztos lelkeddel együtt érez lelkem — 
Azért tetszik nékem felülről az ének: 
Én is szabadságot, szabadságot kérek, 
Egyenlőn a világ minden emberének.

Költő vagy! az isten is annak teremtett!
Régen túlhágtál a mindennapiságon,
S bár a fellegekhez ragadt fel szellemed,
Üdvös magot szórtál széjjel e világon.
Magot — mely ha kikéi, virágzik s megérik —
Jogot követelnek — azt többé nem kérik.

Üdvözlégy barátom! a nép apostola, 
A mire törekszel, nehéz lesz elérni, 
Régen szenved a nép, megszokta a jármot, 
Kilenczszázadon át rá tudták beszélni. 
De annál nagyobb lesz az erők küzdése, 
Ha lehat közibök szép dalod zengése.

Utánnad törekszem, bárha el nem érlek,
 Tetszik nékem az ut, a mellyen te haladsz, 
Czélod: sok szenvedő millióknak üdve, 
Én olt alig lépek, — hol te bizton szaladsz! 
Elég, hogy szellemem, szellemed megérti, 
S a miért te küzdesz, szintén megkísérli.

Február 27. Életképek I. 9. sz. 259. lapon. A magyar ifjakhoz. Lator György álnévvel.
Február 27. Életképek. I. 9. sz. boríték hátsó lapján a Mondani valónk közt: „— Mai számunkban közöljük Lator György költeményét ; ne vegye rosz néven a fiatal szerző, hogy első fölléptét — a dolgozatok halmaza miatt — kissé késtettük: ezután gyorsabbak leszünk, ha — mit szívesen várunk is — ismét küldeni fog."
Márczius 6. Hazánk. I. 28. sz. 110. 1. Egy gondolat bánt engemet . . .
Márczius 6. Életképek. I. 10. sz. 301. 1.   Világgyülölet.

Márczius 6. Életképek. 10. sz. 324. lapon a Kétszáz Újdonság közt a 113-ik: „E napokban „Irodalmi deres" czimű röpirat jelent meg s árultatik egy ezüst tizesért. Az irat kíméletlenül sújt egy közénkbe szakadt ismeretes írót. Mindenesetre szomorú jelensége irodalmi állásunknak, ha illyféle demonstratiókhoz kell folyamodnunk ." Ennek a mindössze 7 oldalra terjedő kis röpiratnak a teljes czime ez: Irodalmi Deres. Irta Harapófogó Dániel. Nyomatott ebben az esztendőben. A második oldalon ez a mottó: „Magának megérdemlett büntetésére, másoknak pedig rettentő példájára. Porkoláb lnstructio." A harmadik oldalon a köv. czím : Irodalmi deres, mellyre a Pimaszkália írót lehúzatta, és rá huszonötöt vágatott Harapófogó Dániel. Ez a kis gúnyirat, mely a Honderű didaskalia-irója, Zerffi ellen van intézve, ma már szinte ismeretlen, s ha terünk engedné, szívesen lenyomatnánk újra. így azonban kénytelenek vagyunk csak a Petőfire vonatkozó részekre szorítkozni. „A vasban álló Pimaszkália Írónak szabad szája vallomásáéban  a köv. kérdés és felelet fordul elő: „Hova mentél ezután ? — Budapestnek fordítani a rudat, hajós legény akartam lenni, nyáron nem lévén kereset, a bekövetkező télig fordításból akartam élni; elmentem a szerzőkhöz és írókhoz, házról-házra,  Petőfynek „Felhő"-it égig magasztaltam, lefordítottam, de minthogy ezért csak egy batkát se kaptam, ámbár tele hazudtam Petőfynek szemét-száját, máskint nem boldogulhatván, Lázár pásztorhoz beszegődtem kanászbojtárnak, itt elunván magamat, kritikának adtam fejemet." — Alább: „Mit tartalmazának leveleid? — Az egész magyar irodalmat agyon pofoztam, öregét-apraját a' mint jött, neki estem Petőfynek, nem hagytam rajt' egy garasára becsületet —" stb. stb. Még csak azt jegyezzük meg, hogy Harapófogó Dániel voltaképpen nem volt más, mint — Vas Gereben, (1. Pesti Hirlap máj. 16-iki 875. sz. 292-dik lapját) aki ezt a kis röpiratot Kecskeméten nyomatta. Berecz Károly szerint még - 1846-ban.

Márczius 7. Pesti Divatlap. 10. sz. 316. lapon a köv. újdonságot olvassuk: „Irodalmi deres czim alatt egy igen elmés, s valóban élesen sújtó röpiratka jelent meg a napokban, s forog már is százak és százak kezein. Ezen röpirat által keményen, de méltán büntettetik bizonyos kritikaster a magyar irodalmon és irókon elkövetett piszkolódásai, s garázda tettei miatt. — Ezen röpirat szerkesztőhivatalunkban is kapható 10 p. krért. Lehet, hogy mutatványt is közlendünk belőle." — Ez a mutatvány azonban elmaradt.

Márczius 11. Budapesti Hiradó. I. 556. sz. 163. lapon a tárczában „Adatott és nem adatott drámák Januárban. (Férjszeliditő — Csikós — Tigris és hiéna)" czim alatt a következő bírálat olvasható: „Tigris és hiéna." 
„Térjünk most bírálatára egy elő nem adatott drámának, melly csupán szerzőjénél fogva jut a megemlittetés szerencséjéhez. A bírálandó színműnek czime egész aestheticai gyöngédsége s finomságában igyen hangzik:
„Tigris és hiéna!" — — Épen a darab taglalásához akartam fogni, midőn egy illatos, rózsaszín papirra írt levélkét, gyöngéd férfi kéztől az elmeél, mély műveltség, kimerítő tudományosság és csodálatraméltó részrehajlatlanság legfélremagyarázhatlanabb kifejezéseiben irva — kaptam kezembe.
„Uram! (igy szól a levélke; — a zárjel közti helyek az én sajátom.) Tudomásomra esett, hogy ön merészkedni akar  (igen  hizelgő!)  Petőfinek  legújabb Tigris és Hiéna czimü drámájára kritikát írni. Általában ön igen szeret kritizálni, pedig igazán semmit sem ért hozzá; mert mindent rosznak találni nem mesterség. (Hol nem sok jó van, ott mindenesetre igen könnyű!) De a mi nagy Petőfinknek békét hagyhat ön. Mert Petőfi annyival magasabban áll minden kritika fölött, mint ön kritika alatt, minden kritikái mellett is. (Csodálatraméltó elmeél a megkülönböztetésben!) De ha e figyelmeztetés daczára mégis merészlené ön a nagy Petőfi drámáját csakugyan megbírálni, (Mit tesz e nevetséges kifejezés ?! Mindennek, ki képes véleményét papirra tenni, eszméit megfelelő, érthető alakba önteni, joga is van, a nélkül, hogy arra még hivatalos engedelmet kellene kérnie, nézeteit leirni oly dolgok fölött, mellyek nyilvános ítélet alá vettetvék! .. . Tehát joga van kritizálni —) — tehát nyissa fel ön jobban szemeit, s tanulja megkülömböztetni a jót a rosztól, ne hagyja magát pártosságtól vakká pofoztatni, s kezdje végre valahára ezen egyetlen, legeredetibb magyar költőnek költői mélységét és genialitását fölfogni!"
A levélen sem kelet, sem aláírás nem volt. Igen erélyes, gondolám magamban, de a darabot mégis újra átolvasám, és edzem szellememet, s hegyezem füleimet, lélekzetem visszatartani, sőt csaknem szivem verését is elfojtani, hogy figyelmem mi se háborítsa; mert ismeretlen figyelmeztetőmnek nyilvános bizonyságát akarnám adni: mennyire képes vagyok az egyetlen, legeredetibb magyar költőnek költői mélységét föl- és megfogni.
Petőfi előttem igen kedves lyricus — néha. Ha a nyers, zablátlan aljasságot magában fékezni tudja; ha kezével egy szerencsétlennek szerető szivére tappint, s érütését aggódva számlálja, és a lázbetegnek hő változásiról tudósít — akkor igen szeretem; illyenkor gyakran sikerül neki a szépség csigájában egy csép igazságot meritni föl a phantasia mérhetlen tengeréből; de mihelyt a néphez alászáll, és népszerű lenni erőködik: akkor mindjárt   vad   és   féktelen   lesz,   lábaival   tombol,   sarkantyúit pengeti, fölrúgja a port, és széfszórja a sátt, s a körülállókat mind bemocskolja. Pedig Petőfit épen ezen irány, ezen sárdobálás miatt juttatták barátai némi nevezetességre. Petőfinek legnagyobb szerencsétlensége — barátjai. Az én fentebb ismeretlen correspondensem is egyike ezen barátoknak. — A nyakrafőre ünnepeltté tett költőnek nincs nevelése. A nép közül származva, elég tehetsége van magát észrevétetni, de elhanyagolá tálentoma mellett szive s szelleme művelését. Talán már neki indult vala e művelésnek — ekkor megkondult a dicsőítés vészharangja, melly mindent, ki rosz hazafinak tartatni, a hazaárulók közé számíttatni nem akart, mintegy kényszerité, boszantó bömbölésében osztozni. Sőt még tovább mentek! Petőfi a lyricus ügyét pártüggyé tevék, s én épen nem csodálnám, ha egy vörössapkás kör alakulna, mellynek tagjai törvényökül szabnák, Petőfi munkáin kívül egyebet nem olvasni.
— Petőfit, magamagával sem lévén még tisztában, sem erejének öntudatával nem birván, e dicsérő tűzlárma mintegy fölriasztá; de az ember mindenhez hozzászokik, s igy történt Petőfivel is; bármint bánta is őt netán eleinte ellenséges barátainak zajongása, azonban hamar megszokta a tömjénezést, megtanulá tehetségeit — a másik által tulbecsülteket — túlbecsülni, és elkezdett hangadó lenni a divatos magyar irodalomban. — Éles fülsértő hang vala ez; teremtettékkel spékelve. Hang, melly az ízlést szükségkép mélyebbre sülyeszté. — Petőfi nem érte be a lyricus babérjaival, a romanticus és dramatikus dicsőségével is vágyott ékeskedni. Egy regényt irt, „A hóhér kötelét", s egy drámát „Tigris és hiéna" cziműt.
Ezen dráma meséje következő: Borics, Galiczia fejedelme szeretné Ildik Béla trónját maga számára elfoglalni, de ebben testvére Saul által, ki korcsfia Predszlavának, Borics anyjának, ki mint Kálmán király neje, Salamon nevű alattvalójával elfeledkezék magáról — gátoltatik, aztán ezen elvetemült anyja által saját országától megfosztva elárultatik. Így végződik a darab, nem tudván mi történik Béla királlyal, Sault atyja Salamon meggyilkolván, Salamon egykori szeretője Predszlava, Saulnak anyja által lemészároltalván — Borics pedig anyja Predszlavával szemben kivont karddal megállván . . .
A darab házasságtörés és gyilkosság alapjára épített bonyolt zagyvalék. Maga itél maga fölött, s Magyarhon legnagyobb, legeredetibb költőjének ízlését nem a legszebb világban tünteti föl. Választott tárgya borzadályos és vérbélyegzett; nem mintha illynemű tárgy valamely dráma anyagául ne szolgálhatna! Emlékezzünk III-dik Richárdjára Shakespeare-nek, hol bűn bűnt kerget, — de ezek titáni bűnök, s hol az erkölcsi erő egész nagyságában föllép, ott az drámai, szolgáljon aztán Istennek vagy az ördögnek — mindegy! De hol az erkölcsi magában véve csekély, mindennapi, izetlen, törpe, ott sajnálatraméltó gyengeség jellemzi a szellemi képleményt; mintha egy férget látnánk csúszni a nagy mindenség alkotmányán, azon nevetséges gondolattal, hogy az öröklét gyökeit, mellyekre a mindenség támaszkodik, elvághatja, s azt a semminek sötét mélységébe taszíthatja....
Még kisebbnek tűnik föl előttünk Petőfi a kivitelben. Ő eleitől fogva nem sokat gondolt a formával. Szeret menni maga utján, nem törődve, vajjon viselete s módja nem szolgál-e botrányul valakinek, és egy költőnek szabad-e tisztátlan szellemmel nyilvánosság elé lépni; szabad-e ott olly nyelven beszélnie, mellynek korcsmában akadhatnak csodálói, de mellynek a művészet csarnokaiban hallatszaniuk nem szabad, ha szépirodalmunkat korcsma-irodalommá alásülyedni látni nem akarjuk. — — Épen azon anonym levélke következtében vagyok kissé keményebb, mint a nélkül netán lettem volna. De igazságos akartam lenni, s egy ifjú iró ellenében, kit bizonyos párt Magyarhon első s legeredetibb költőjének vértjére emelt, annál szigorúbbaknak kell lennünk, minthogy némelly ítélni nem tudó olly hiedelemre tántorodhatnék, — melly épen nem nagy nyereségére válnék irodalmunknak.
Az  én  ismeretlen  figyelmeztetőm  nem  lesz   egészen megelégedve a genialis (?) Petőfi drámája felőli ítéletemmel. Azt fogja mondani: az én egész kritizálás-módom tagadásban áll, tudniillik negatív okoskodom, és positiv egyenesen kárhoztatok. Ezentúl kivételt teendek, s bármily ellensége vagyok is kritikákban a hiba-statisztikáknak, minthogy sokkal jobban szeretem a költőnek szellemét egészben fölfogni, annak irányát, egész nézlésmódját — mint sem formabeli hibáit, hozzáfogok mégis egy illynemű statisztika szerkesztéséhez, — s ez minden további okfejtegetés alól föl fog menteni.
Van az egész drámában 4 felvonás 106 lapon, lapját 28 sorral számítva. Ezen kis téren találkozunk 8 gazemberrel, 16 ördöggel, 5 földönfutóval, 20 kutya, eb, akasztófa, fattyu, ostoba ficzkó, szemtelen zsiványnyal! ez összesen csak fölületesen számítva — ki tartózkodnék örömest soká illy tiszteletreméltó társaságban! — tesz 49 legilletlenebb szitokszavat, és így minden levélre esik egy illyes kifejezés, minden 56-ik sorra egy ocsmány aljasság, káromkodás, átok, vagy czim, minővel révészlegények a korcsmában szokták egymást megtisztelni! — Hogyan tetszik ez az én névtelen levelezőmnek ? Hogyan hijják azon aesthetikát, melly illyes póriasságokat helyeselhet? A műveltség minő fokán kell azon olvasóknak állniok, kik illyes szitkozódásokban gyönyörűséget találhatnak? — A műveltség minő fokán állhat az én névtelen tudósítóm ? — De még tovább megyek, kiürítem a kelyhet egészen, s ha már beletévedtem a mocsárba — sietni fogok minél hamarabb szárazra jutni belőle.
A 3-ik lapon a következő párbeszédet találjuk: „Borics: S miért hagytad el hazádat, azt a szép Magyarországot ? Saul: Kiokádott magából (???...) Borics: Száműzettél ? Saul: Nincs különben. Borics: Miért? Saul: Csak.
A 9-dik lapon Magyarhon leggeniálisabb költője ezen megjegyzést teszi a színész számára: „nem hallotta Predszlava beszédét." Kíváncsiak vagyunk tudni, hogyan kellene ezen nem hallást a színésznek markiroznia!
A 24-dik lapon a fiút anyjával következő párbeszédben találjuk: Borics: Halj meg tehát, és kárhozz el! ... De nem, nem öllek meg. Predszláva : Ah, ég ... isten . . te nem ölsz meg fiam ? . . . oh hiszen az irtózatos is lenne. Borics: Nem ontom véredet. Mondják a kiontott vér égbe kiált és a földön elárul... Predszláva: Ugy van fiam, a kiontott vér elárul és égbe kiált. Te nem fogsz megölni. Borics: Nem anyám, nem öllek meg. — Megfojtalak. Predszláva: Mindenható ! (székbe tántorodik.)"
Megvallom, hogy én illy forma párbeszédek fölött fönhangon kaczagni kezdek, mert minden pillanatban ama csengőpengő kardos lovagdarabok paródiája jutott eszembe, mellyet a leopoldvárosban (Bécsben) egyszer láttam, s mellyben a lovag és apród épen illy pathos modorban szátyárkodnak, midőn egymást meg akarják ölni. De menjünk tovább.
A 28-dik lapon ez áll: „A ki pedig (Magyarországban) tehetne valamit, az gazember!" (Csináljatok bókot ti vagyonosak ! ezek amollyan irány-phrasisok, mellyek után sohasem maradnak el az éljen-salvék!) Ugyan e lapon négyszer kiáltják unisono: „Vesszen minden hazaáruló!" Gondolhatni minő iszonyú sikere lett volna a darabnak, vagy — ha netán még adatnék — lenni fogna . . .
Mellőzünk phrasisokat mint a következők: „Eb a ki siet." „Ördög bujék belém, ha szeretlek." — „Ha atyai érzésem kendermaggá válnék: valami fiók csiz jól laknék vele." „Ne boszants kölyök." — A 61-dik lapon: „Ha tudtam volna, hogy itt erre a siralmas sorsra jutok: mentein volna pokolig, s barát lettem volna." A 63-dik lapon : „Hol szent Péter, vagy ki az ördög a kapus."
64-dik lapon: „a csörgő sapka alatt egyszerű a lélek, mint a csuklya, s a csuklya alatt sokszínű a lélek, mint a csörgő sapka."
A 75-dik lap gazdag költői szépségekben, ezen egy lapnak van mit emelnie ; ezt olvassuk itt: „elmehetsz, gyáva fattyu!" —   „Ostoba  ficzkó!"  —   „Többet  ér   a  tulvilági üdvösség reményénél" (merész egy kép!) „Ilyen bolond nem vagyok" — „Kikardlapozlak, mint valami kutyát."
A 76-dik lapon költő phantasiája a szépség legmagasb régióiba emelkedik, e helyet még kivonjuk, s ezzel azt hiszem, névtelen levelezőm magasztaltsága jövendőre tetemesen alább lesz hangolva. Saul és Borics együtt vannak, s ezen gyöngédségeket mondják egymásnak: Saul: Hah, kárhozat! Galiczia fejedelme, te olly gazember vagy, millyennek agyvelejéből még nem lakomáztak az akasztófákról táplálkozó hollók. Méltó volnál, hogy annyifelé aprítsanak, a hány akasztófa van országodban, hogy mindenikre jusson belőle egy darab. Borics: És te méltó volnál, hogy a kofák leköpjék nyelvedet, melly mesterségökben kontárkodik. Takarodjál! Saul: Feledd el az istent, vagy az ördögöt, a kiben hiszesz, feledj el mindent, csak e napot ne! és ha elfelejtenéd, majd eszedbe juttatom. (El.)" Következnek még hasonló költői emelkedettségek — mint: „inkább kutyámat fogadom királyomnak, mint fattyut." — „Dögvész és kárhozat, szép vigasztalás." — „Távozzál asszony, távozzál tőlem, ne lehelj dögvészt rám." — „Hazudsz, fecsegő kofa!" stb. stb.
Fáradtan és mélyen elszomorodva teszem le tollamat, s nem kívánok egyebet, mint hogy vajha Petőfi inkább azok szavára hallgatna, kiket ő ellenségeinek tart, mintsem azokéra, kik lelkét dicsőítés tömjénébe burkolják, őt elkábitják, tiszta öntudathoz jutni nem engedik, és gátolják azon helyet elfoglalni irodalmunkban, melyet talentomával és  ahoz  arányzott   műveltséggel   könnyen  elfoglalhatna."

Márczius 13. Életképek. I. 11. sz. 360. lapon: „Petőfi  összes  versei s Eötvös   ujabb regénye nemsokára elhagyandják a sajtót" stb.
Márczius 14. Pesti Hirlap. I. 846. sz. 172. lapon : „Szint-úgy figyelmeztetjük különösen vásárra feljött vendégeinket, hogy a holnapi naptól kezdve Petőfi Sándor „Összes költeményeinek" gyönyörű kiadása is kapható leszen már Emich G. kiadónál. A munka kelendőségét bizonyosnak hisszük."

Márczius 15. Petőfi Összes Költeményei egy kötetben. Pest, Emich Gusztáv sajátja, 1847.
Ezen a czimlapon egy koszoruzott lant, nyilveszővel átszurva, mint vignetta. — A költőnek Barabás által készített s Tyroler által aczélba metszett arczképével. Az arczkép autogrammja alatt halavány betűkkel ez áll: Született január 1. 1823. — A IV. oldalon Petőfi jeligéje. (Nyomt. Beimélnél.) Az V. oldalon: Tisztelet és szeretet jeléül Vörösmartynak ajánlva a szerző által. — Nagy 8. r. velinen. VI + 537. 1. 34 ív. Utolsó lapján : Vége az 1846 ik évnek.
Ebben a kötetben, melyet 3000 példányban nyomtak s még ez év tavaszán és nyarán elkapkodtak, a következő versek jelentek meg először:
Egy fiatal íróhoz. — Felsülés. — Egy asszonyi állathoz. — A négy ökrös szekér. — Virágos kert a költő szíve. — A zsiványság vége. — Örökös ölelkezés. — Forrás és folyam. — A jegygyűrű. — Remény. — A sivatag koronája. — Hogy van, hogy azt a sok gazembert. — Pusztai találkozás. — Isten csodája. — Minden virágnak. — Mire vagyok én még a világon. — A szökevények (Shelley) — Elhagytam én a várost. — Erdőben. — Gyermekkori emlékek. (Béranger) — Mint felhők a nyári égen. — Zöld leveles fejér. — Rég elhúzták az esteli harangot. — Barna menyecskének. — Sors, nyiss nekem tért. — A jó aggastyán. (Béranger) — Most kezdem én csak még ismerni.  — F. L.
kisasszony emlékkönyvébe. — Megfagy a sziv, ha nem szeret. — Rabság. — Szeretek én. — A nép. — Képzelt utazás. (Béranger) — A hevesi rónán. — Nagy-Károlyban. — Sz. J. kisasszony emlékkönyvébe. — A bilincs. — Szerelemnek rózsákkal. — Szerelmes vagyok én. (I.) — Szerelmes vagyok én. (II.) — Nehéz, nehéz a szívem. — Száll a felhő. — Az én képzeletem nem. — Ereszkedik le a felhő. — Kinn a kertben voltunk. — Te a tavaszt szereted. — Mi vagy, keblem ?  — Te vagy, te vagy barna kis lyány. — Ha szavaid megfontolom. — Költői ábránd volt, mit eddig érzék. — Álmodtam szépet, gyönyörűt — Egypár rövid nap. — Nem csoda, ha újra élek. — Volt egy szegény fiu. — Erdélyben. — Szeretsz tehát. — Mikor a láncz lehull. — Búsulnak a virágok. — Rövidre fogtam a kantárszárat. — Kellemetlen őszi reggel. — Véres napokról álmodom. — Világoskék a csillagos éjszaka — E. R. kisasszony emlékkönyvébe. — K. I. kisasszony emlékkönyvébe. — Nem ért engem a világ. — Halhatlan a lélek. — A magyar nemzet — Összesen: 67 vers.

(Folytatjuk)

2013. május 8., szerda

Lepkés álmok, álmos lepkék és a nevető harmadik

Pusztai G/P rajza
Véletlenül bukkantam egy versre. Még csak nem is tudtam, hogy Szabó Lőrinctől származik. Szégyellhetem érte magam: annyira közismert, annyian idézik! A neves taoista filozófus gondolatmenetét felidéző költemény tárgya a szerző szerint is vissza-visszatérő motívuma az irodalomnak, s merész "lepkeszárny-csapkodásával" sok olvasó szívét megérinti.

Szabó Lőrinc tanítani akart, keleti bölcsességekhez szoktatni a nyugati keresztény tudatot. Ugyanakkor játszott is, kísérletet űzött, s az említett bölccsel kapcsolatos versei, gondolatai szerves egésszé illeszkedve egyre makacsabbul sugallják a költő szorongó üzenetét:


és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény... 

*


Szabó Lőrinc: 

Dsuang Dszi álma*

Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
- Álmomban - mondta - ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.

- Lepke - mesélte, - igen, lepke voltam,
s a lepke vigan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi...
És felébredtem... És most nem tudom,

most nem tudom - folytatta eltünődve -,
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? -

Én jót nevettem: - Ne tréfálj, Dsuang Dszi!
Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! -
Ő mosolygott: - Az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! -

Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én. 

(A szerző jegyzetei:)

Ez valami ismeretelméleti költemény; maga a tiszta poézis, mondták rá. El lehetne – meg is tették – képzelni, hogy meggyújtunk egy gyertyát, eléje állítunk egy tükröt: akkor két gyertya látszik. Ha már most a gyertya túlsó oldalán még egy tükröt állítunk oda, abban nemcsak a valóságos gyertya, hanem a tükörkép-gyertya is látszik. Bele lehet úgy nézni bármelyikbe, hogy gyertyák végtelen sorává nő a tükröződés… Így van ez a gondolatokkal és az álommal is… Valami rémlik bennem, hogy Goethe írhatott effélét, verset, nem tudom, mit… Ezért kaptam oly mohón Csuang-ce kínai filozófusban olvasott egyik álom-mesén, amelyen a vers épült. Rendkívül tetszett a gondolatoknak ez az egymásban tükröződése, az a gondolat- és képlabirint, amely az egész mögé felvázolható. Csuang-ce filozófiájának egy kivonatos könyvét (Diederichs Verlag) sokat olvastam, rengeteg, számunkra érthetetlen anekdota és forgács van ebben is meg a társaiban is, úgyhogy tucatjával, sőt százával kellett átrágni magát az olvasónak, míg valami európai logika számára felfogható képet talált. Ugyanilyen kiadásban olvastam Meng-cet is és Konfuciuszt meg Lao-cét, a Védákat stb. Szegi Pali barátom volt az egyetlen a környéken, aki még figyelt effélére, valamennyire. Én antikrisztiánus méregből, ifjúkori dühmaradványokból, de igazságérzetből is elhatároztam, hogy ebben a nyavalyás keresztény Európában, illetve Magyarországon terjeszteni fogom más, nekem tetsző vallásoknak és népi hiedelmeknek az anyagát: akadtak jó, bölcs és szent emberek, nem csak ebben a vén Európában! Ahogy Arany és Tompa idejében divat volt feldolgozni keresztény legendákat („Krisztus urunk futott, bújkált” ), így vettem én sorra, illetve akartam sorra venni a hindu és kínai (nagyrészt buddhista) dolgokat, és hittem, hogy évtizedek múltán a tanulóifjúság lelkébe ezek is beleivódnak a verseim révén éppúgy, ahogy a keresztény prédikációk. Azonkívül fantasztikus és groteszk anyagot is nyújtottak. Csuang-ce könyve: Das wahre Buch vom südlichen Blütenland igen sok feldolgozásra csábított. De csak azokat tudtam megformálni, amelyek intellektuálisan is legalább egy édes, drága nő szeretetének a hevével szóltak a képzeletemhez. Mindezek a témák többnyire hosszadalmasak és mindenesetre prózaszövegek voltak, úgy, hogy a szerkezetet, a kivonatolást, az európaizálósukat is én adtam meg. A Csuang-ce álma a lepkével nagyon ismert téma. A „kétezer év” csalt kapásból kívánja jelezni a régmúltat. A végére odaállítottam a – tükörbe – a saját gyertyámat is: „mindhármunkat én”…


video
Dsuang Dszi álma. Zene: Holló József, előadják
Hernádi Judit és Sztankay István (youtube)


Az irígység erdejében

Dsuang Dszi mester erdejében ültem
és szólt az egylábú virág:
– Óh, százlábú, de jó neked! Te futhatsz,
én állok s nem jutok tovább!

Szólt a százlábú: – Irígyeld a kígyót:
annyi lába sincs, mint neked,
bordái mégis gyorsabban viszik, mint
az én száz lábam engemet!

A kígyó az ég kék szárnyára nézett:
– Óh, szél, – mondta panaszosan –
te játszva átsuhansz az óceánon,
s én porban vonszolom magam!

A szél rám nézett: – Látás, te legyőzöl,
te szárnyatlan és testtelen! –
– Mint engem a gondolat! – mondta búsan
s lehúnyta pilláját a szem.

A gondolat már válaszolni készült,
de a szív megelőzte, és
én felsírtam, hogy minden elégedetlen
és harc és kétségbeesés; –

és szólt Dsuang Dszi: – Hiába, ez a törvény,
ez az irígység erdeje!
Élj, küszködj s ne törődj vele, hogy élsz és
halj meg és ne törődj vele!

(A szerző jegyzete:)

Az imént elmondott dogok erre is érvényesek. „Dsuang-Dszi mester erdeje” = az említett zavaros könyv. De benne volt az egylábú virág! Az fogott meg. A többit már a saját tapasztalatom és keserűségem diktálta. Az utolsó strófában nem Dsuang-Dszi beszél, hanem én: az élet kegyetlenségeinek kibírására biztattam magamat...
Itt megemlítem, hogy én mindent összevéve körülbelül 35-40 kínai + hindu témát dolgoztam fel ilyen ifjúságnevelő célzattal, de kétszázat akartam. Csuang-ce mestertől nehéz volt búcsút venni. A következő verskötetemben eltemettem. De nem bírtam ki. Ezért utólag a halála utánról is írtam egy verset Dsuang Dszi csontjai címmel.


Dsuang Dszi halála

Dsuang Dszi haldokolt. Barátai
díszes temetést ígértek neki.

– Az egész város lesz ravatalod!
– Az erdő mindig jobb szállást adott.

– Márványt s ezüstöt zárunk majd köréd!
– Az én koporsóm a föld és az ég.

– Arany sírlámpák őrzik álmodat.
– Az én lámpáim a hold és a nap.

– Gyémántékszerrel szórjuk be porod!
– Az én ékszereim a csillagok.

– A nép búcsúztat, mint királyokat se!
– Itt a királyibb mindenség fogad be.

– Testeden hollók s varjak marakodnak!
– Adjam prédájukat a kukacoknak?

Dsuang Dszi meghalt. Már két ezredéve.
Marad belőlünk annyi, mint belőle?

(A szerző jegyzetei:)

Régi barátunknak, Csuang-cenek valószínűleg saját műveiben olvashattam a megjegyzéseit az elképzelt temetéséről. Olyasmiket mondott, amik nagyon illettek magányos bölcs és költői lelkületéhez. Persze ez is próza, mint minden, amit kínaiból, hinduból stb. szerkesztettem össze. Mondtam, hogy népszerűsíteni akartam a kereszténységen kívüli nemességet és okosságot. Valószínű, hogy kissé erősebb fényt, tüzet adtam az eredeti képeknek.


Dsuang Dszi csontjai

Tegnap éjjel rénszarvas-szekerén
Csang-Heng, a költő, csavarogni vitt.
Zúzos ősz volt… Nyolc országot bejártunk
s egyszerre csak egy ember csontjait

láttam az út mellett a sivatagban.
Leszálltunk és Csang-Heng a dérlepett
csontvázhoz hajolt: – Ki voltál, barátom?
– kérdezte búsan. – Mi történt veled?

Éhség vert ki hazádból? Kocka, bor, nő
tett tönkre? Itt haltál meg? Vagy az ár,
az árvíz söpört ide valahonnan?
Bölcs voltál? bolond? Koldus, vagy király? –

Halk visszhang zizzent: – Szung fia, Dsuang Dszi
voltam; azt mondják, isteni;
lelkem minden csúcsokon túlrepült, de
így se tudott megmenteni. –

Vezetőm elrémült: – Te? Te? A mester,
Dsuang Dszi voltál? Tízezer imát
mondok az ég s föld minden istenének,
csakhogy feltámadj és élj! A saját

szememet ültetem a koponyádba,
nyelvemet zörgő szádba, húst rakok,
magamból rakok húst a csontjaidra,
és itt a szivem… Mester, akarod,

akarsz élni? – Megint zizzent a válasz:
– Meghaltam és most pihenek.
Mig éltem, zavar és háboru voltam,
s jobb a tél, mint a kikelet?

Amit a hús szeret, a gyönyör és gőg
nem illanóbb-e, mint a por?
Menjek vissza az őrületbe, vissza
a lázbeteg földre, ahol

megint vér, pénz, nő, tévelygés, szitok, gúny
tűztánca ugrálna körűl
és könny kínozna, amennyit a késő
bánat soha le nem törűl?

Beszélgettem csontokkal egykor én is
éppen úgy, ahogy te velem,
de most már ismerem az Örök Útat
s mosolygok a földieken:

olvasd, amit megírtam, neked abban
él csak, ami Dsuang Dszi volt;
én a királyi mindenség vagyok már
s ékszerem a nap és a hold:

szellem vagyok: moss, nem leszek fehérebb,
piszkolj és nem fog a piszok:
nem sietek, és szállok, mint a villám,
nem jöttem, mégis itt vagyok. –

Így beszélt és eltünt a hang, hiába
hivtuk. Köröttünk kisérteties
fény suhogta be a nagy eget. Aztán
Csang-Heng a szent csontokat egy diszes

selyemkendőben eltemette… Lassan
hazaindultunk. – – S mikor hirtelen
felébredtem, otthon, a lámpa mellett
egy nyitott könyvet tartott a kezem.

(A szerző jegyzetei:)

Van három kötet angol fordítású kínai vers a könyvtáramban, tudásom egyik fő bányája. Egy este Csang Heng vénséges költő versét olvastam, aki szintén a filozófus Csuang-cet siratta. A vers úgy tesz, mintha ennél a pontnál elaludtam és a továbbiakat már csak álmodtam volna. Itt a vers közepébe tehát beépítettem Csang Rengnek a versét a magam gondolatával keverve a saját munkába. Ily módon Csuang-cenek legalább a csontjait, vagyis zörgő szellemét megszólaltathattam, miután egyéb verseimben már eltemettem. Utalások történnek saját Dsuang Dszi halála sorairól is, amelyek viszont az ő halálos ágyi beszélgetésén alapultak. A végén Csang Henggel elindulunk és én a felébredésbe érkezem vissza.

*A versekben szereplő   "Dsuang Dszi" a legnagyobb taoista filozófus, neve mai átírásban: Csuang Ce