2013. április 7., vasárnap

"A csoda addig tart, amíg történik..."



Roma Világnap, 2013

1971. április 8-án ült össze az I. Roma Világkongresszus. A különböző cigány népcsoportokat képviselő jelenlévők elhatározták, hogy a jövőben folyamatosan együttműködnek, és a nemzetközi közéletben közösen lépnek fel. Döntés született a cigányság nemzeti jelképeiről: elfogadták a zászlót, a himnuszt és az Opre Roma! – „Fel, cigányok!” jelmondatot.


Az esemény tiszteletére az ENSZ a Roma Kultúra Világnapjává nyilvánította április 8-át, a cigányság pedig legfontosabb „nemzeti” ünnepükként tartja számon.

A Roma Világnap alkalmából egy Indiában és a Balkánon élő népszokást élesztettek fel, illetve vettek át a világon szétszórva élő roma közösségek: közösen egy közeli folyóhoz vagy patakhoz zarándokolnak, ahol énekszó és zene mellett koszorúkat, virágokat, virágszirmokat és úszó mécseseket bocsátanak a vízre. (A Wikipédiából)


Choli Daróczi József: Otthon voltam Indiában
(Részlet)

Ha az ember gyermekkori emlékei között kutat - mostanában gyakran teszem -, néha egészen érdekes dolgokra bukkan. Egyre többször és egyre gyakrabban kerülnek emlékezetem felszínére olyan régen hallott, vagy átélt események, amelyeknek akkor, gyermekkoromban nem, de most egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítok.

Így vagyok azzal az eseménysorozattal is, amelyik nagyanyámhoz, a kilencvenhét évet megélt Dongóhoz kapcsolódik,

Nagyanyám még az ötvenes években is hárnyékasszonynak számított a megyében, sőt mindkét megyében: Hajdúban és Biharban. Berettyóújfalutól ugyanúgy jöttek hozzá jósoltatni, mint Nagyváradról. Az a kis falu, ahol felnőttem, ahol nagyanyám felnevelt, Bedő, majdnem egyforma távolságra van a két várostól.

Nagyanyám, fiatal lánykorában vándorcigány volt. De arról, hogy szülei, nagyszülei; déd- és ükszüleim kik voltak, honnan származtak, mely ország fiainak nevezhették magukat, soha nem beszélt. Ha nyári estéken kiült a cigánysor előtti árok partjára az alig piskáló tűz mellé, és mi unokák, dédunokák már meguntuk hallgatni, és odakuporodtunk nagyanyám köré - mint héja-veszély esetén a csirkék a kotlós köré -, akkor sokat mesélt nekünk a „régi világról". Ha az övéiről és a „nagyvándorlások" idejéről esett szó, akkor bele-bele szőtt meséibe ilyen, számunkra ismeretlen kifejezéseket, hogy „jöttek a szerbek", vagy „bementünk a bulgárokhoz, románokhoz".

Akkor még ezek a nevek semmit sem mondtak nekünk, cigány gyerekeknek. Nem tudtuk; fogalmunk sem volt arról, hogy kik is, a világ mely sarkában élnek a szerbek, a bolgárok. De azt sem tudtuk, hogy kik a románok. Pedig Bedő, a Nagyvárad környéki pici falu, amelynek árokpartján nagyanyám  mesélt,  ízig-vérig román  falu.

Annyira román, hogy mi cigány gyerekek előbb tanultunk meg románul beszélni, mint magyarul.

Azt már akkor is tudtuk, hogy aki nem cigány, az gázsó. Ha pedig gázsó, akkor teljesen mindegy, hogy nagyanyám minek nevezi őket - gondoltuk akkor. Ha a cigányokról mesélt, akkor soha nem mondta azt, hogy „cigányok". Minden mese-múltú történetének ismerte a szereplőit, név szerint. Így tudtuk meg, hogy valamelyik ős-rokonunknak, Pápinynak a férje, Gruja nem Aranyosgyiresen halt meg, hanem egy éjszakai lólopás alkalmából Ciligrád alatt lőtték le a szerbek. Ilyenformán ismertük meg a Biszku, Bábáj, Csémér, Rupuj, Friminká és a többi nevű őseinket, de csak ennyit hallottunk azokról a nem cigány népekről, akikkel nagyanyám találkozott.

Az éjszakába nyúló estéken, ha jó kedvében volt nagyanyám - mert ha a régi cigány életről mesélt, akkor soha nem volt jókedvű, mindig bánatosan mesélt -, akkor gyakran elmondta azt a meséjét, amikor a cigányoknak saját hazája volt, és a nagy Fáraón uralkodott az országban. Ki volt ez a Fáraón? Merre volt ez az ország, ahol uralkodott? Csak sokkal később, tudtam meg. Sokkal később, felnőtt koromban.

Húszéves voltam, amikor először hallottam egy tudományos előadást a cigányok eredetéről, nyelvéről, a cigányok őshazájáról. Ekkor tudtam meg, hogy a cigányok Indiából származnak. Ettől kezdve vágytam, hogy meglássam azt az országot, amelynek népe unokatestvére a cigányságnak. Ettől kezdve kerestem, kutattam azokat az írásokat, amelyek Indiáról szólnak. Kerestem, és ma is érdekel India múltja: történelme, kultúrája: nyelve, irodalma, vallása, szokásrendszere. Érdekel az őshon.

1985 februárjában kaptam meg az Indiába szóló meghívót. Meghívtak, vegyek részt a Válmiki Világköltészeti Fesztiválon. Hajtani, siettetni szerettem volna az ezer kilométeres sebességgel suhanó vasmadarat.

Hajtottam volna, akár ha testemmel táplálva is, mint a mesebeli hős, aki combjából lehasított húsdarabokkal etette az őt vivő hatalmas griffmadarat. De a mi vasmadarunknak volt elég tápláléka, simán hasította a sötéten villogó eget. Rohant velünk ki az európai éjszakából, siklott a keleti hajnalba.

Nyolc órát repültünk, mire India fölé értünk. Késő délelőttre járt az idő, amikor leereszkedtünk vissza a mindent elborító felhők alá. Tíz óra körül pillantottam meg Indiát. „Az idő kellemes - mondta a gép parancsnoka -, a hőmérséklet 30 fok." Fejszecsapásként sújtott le tarkómra Új-Delhi repülőterén az európai kánikulának megfelelő kora tavaszi indiai forróság.

India hatalmas ország, szép ország, csodaország. E csodaországban minden csoda megtörténhet anélkül, hogy bárkinek is eszébe jutna csodálkozni azon. Indiában a csodák nem három napig tartanak. A csoda addig tart, amíg történik.

Az, hogy a Ramajana írójáról, Valmikiről elnevezett hagyományos Költők Világtalálkozójára (World Poetry Festival) engem is meghívtak, még Indiában is csodának számított. Elsősorban azért, mert európai, illetve Indián kívüli cigány költő még soha sem vett részt a Valmiki Fesztiválon, és főleg az volt a csoda, hogy ezen a fesztiválon cigány nyelvű vers is elhangozhatott.


Szentes Zágon fotóriportja: Téglavetők









Rafi Lajos: Csönd megülte

Csönd megülte holnapunkat.
Piszkos rongy-cafat.
Tisztítja bennem a múltat,
Szélcsend-áradat.

Isten arcán komoly-kínok
Lassan vedlenek.
Bűnjeit egy társadalom,
Némán vedli le.

Híven őrzött rongyaiban
Hazugság fogan.
Éhes fogán metsző kések:
Csóktalan szavak.

(Forrás: Irodalmi Jelen)


Kovács József Hontalan: Hajók

mint a kábítószeres
aki egyetlen falat drogra vágyik
Holdföldrengéses hullámokon
akarok elhajózni
Napföldrengéses szádig
Bölcső és Koporsó
s közben a szétvert tét
kőtörmelék
aranyszemcsék
a gazdagság lényege
amit tükrözöl
amit a szellemembe égetsz
nagyobb érzések
ezt cipelem
de ez könnyű és nehéz
mint a megtisztulás
az elsőutolsó órán
valahová fölfelé
a szád közelébe
halálos földrengéshez
kiszakadó ég
beszakadó föld

(Forrás: Csillagfegyenc. Versek, MEK)


Bari Károly: Téli este

Vonítanak a szél kutyái,
fehér puszták gerincét a fagy
őrült fogai harapdálják,
száraz ág heveredik a hóba,
csattognak mellén súlyos
buzogány-csapásai hegyek
hideg sóhajtásainak,
jaj, a zöld lobogású fenyők
is zúzmara-szakállat növesztettek!
Jégvirágok csikorgó éjszakája:
talpig tündöklő fehérben,
erdők kerítései alatt szarvasok sírnak,
borzongó agancsaikon virraszt a hold.

Bari Károly: Cigányok sírjánál

Keserves gönceik rákövültek az időre,
farkas-szilaj szemükben elparázslott a tűz,
szívük kamráiban gyökerek dörömbölnek,
arcukon ezüst-fátyol fénylik: csiganyál,
virág-agancsos fű-sátor gomolyog
fölöttük, fejüktől tűzve bodza-feszület,
senki sem vette észre, hogy
vad cigány-sorsuk ága megroppant,
észrevétlen mentek el a világból,
görcsös fák nőttek izmos karjaikból,
száraz lábuk csillagot lépett
a zuhogó felhő-mezőkre.

(Forrás: Holtak arca fölé. Versek. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest)

Horváth Gyula: Cigánytelep

Ezek a földházak olyanok,
mint a temetők,
az anyák szirénázó sírására
figyeljetek,
ti faluk, városok,
istállótestemben megkötött
csikószívem nagyokat rúg.
Már két hete nem ríttam,
mint cigánylányok,
úgy ülnek körül a bokrok,
táncba viszi őket
a legényszél,
vesszőhajuk szétbomlik,
mint a sorsunk.

(Forrás: Barátság, 2011/2. sz.)

Németh Attila: Hős a temetőben

Járom a temetőt
egymagam avarban, gyászban.
Fejfákról búcsúverseket olvasok.
Itt nyugszik egy kopott kabátos
roma katona.
Nevét fejfa őrzi: Bari Rudolf.
Hónapokat a romák közt bujdosott .
Bujdosás lett a halála.
Mellkasát szétroncsolta az álom.
Szegény bujdosó.
Halálod a tanú rá, hogy hős vagy.

(Forrás: Barátság, 2011/2. sz.)

Jónás Tamás: Csak este

Leoltom a csendet.
Kitakar a sötét.
Áthallom a falon
az esti nyögdösést.

Kilihegi a nyár
a tomboló napot.
Tizenegy óra van.
És nyitott ablakok.

Valamire nagyon
emlékeznem kéne.
Elkezdődött-e, vagy
most van éppen vége.

video


Bari Károly: Menyasszonykérő
Elmondja: Csányi Károly

Hasznos linkek a cigány irodalom iránt érdeklődőknek:







2013. április 3., szerda

Ha kialszik a lámpa...

Egy 2006-os irodalmi kaland "túlélőjét" mutatjuk be az alábbiakban a közönségnek. Történt, hogy e sorok írója a LiterNet nevezetű román művelődési portálon fölfedezett egy szövegkönyvet (szerző: Igor Cobileanski), amelynek elkészült filmváltozata fölkeltette az érdeklődését. Elkészítettem magánszorgalomból az irodalmi fordítását, majd felajánlottam a portálnak, hogy tegyük közzé, a magyar közönség tájékoztatása érdekében. Valamiért nem sikerült megegyeznünk, így a szándék s a javaslat kútba esett - nem úgy a fordítás és a film, amelyekről a mai napon lefújtam a port. Kiderült: mind a szövegkönyv, mind a film legalább olyan frissek, mint annak idején. Ide aranytalicskázni - néhány perc műve volt. Jó szórakozást!


video


Nézze meg a filmet...
és
olvassa el a forgatókönyvet!

Igor Cobileanschi
Ha kialszik a lámpa



A villanyégő és a százdolláros, avagy csibészhumor a négyzeten

Igor Cobileanski képes meglelni a komikumot a legkomolyabb helyzetekben is, vagy akár e mostani esetben, a lehető legvalósághűbb helyzetekben. Magát a történetet Moldova Köztársaságba helyezi, de ahogy a filmet megtekintők láthatják, akár nálunk vagy bármerre megtörténhet, ahol a százdolláros mindenek fölött való.

Cobileanski figurái nem viselkednek a Moldovai Köztársaság politikai vagy gazdasági helyzetének áldozataiként. Ők egyszerűen csak élnek, pontosabban megpróbálnak túlélni abban a környezetben, ahová születtek és amelyhez menet közben igazodnak. Esetünkben a szükségtől, de a kíváncsiságtól is hajtva, a szereplők groteszk helyzetekbe kerülnek, amiket a fiatal rendezőnek sikerül humorosan és frissen visszaadni.

Annak, hogy Igor Cobileanski története meghódította a közönséget, a legnyilvánvalóbb jele annak a sok száz nézőnek a kommentárja, akik az interneten végignézték a filmet.

"Gratulálok a filmhez... Remek portréja ez egy kelet-európai típusnak, vagy legalább is egy bizonyos fajta román embernek. Attól félek, hogy mindenütt láttam ezt a villanyégővel teli szájú világot."

"Eredeti és humorral teli ötlet! Örvendetes tapasztalni, hogy sokra vagyunk képesek és hogy még él a humor, akár ebben a formájában is... Brávó!"

"Azt hiszem, a filmet egymás után többször meg kell nézni ahhoz, hogy teljességgel megértsük..."

"Végre látok valami eredetit, jobbat, mint ami kintről jön. Bármilyen is az élet Romániában, mi mindenen tudunk nevetni (az ostobaságon és a pénzsóvárságon is). Ami az ostobaságot illeti tájainkon, ez van, mindenesetre a román ember legalább egyedülálló módon el is ismeri."

"Fanyar, durva, vidámsággal teli; beton kis film! Kell hozzá azért némi IQ, úgy hogy nem szólom meg azokat, akik nem vették mindjárt a lapot."

"Senki se kérdi meg, vajon igaz-e a dolog a villanyégővel? Lenne valakinek mersze ezt firtatni?"

A fordítót is ez az eredendő frisseség és a jó értelemben vett laza csibésztempó ragadta meg már a legelső perctől kezdve. S amilyen jó a forgatókönyv, olyan kifejező a film is. Bevallom: nagyokat mulattunk fordítás közben, arra gondolva, hogy ezzel még igen sok embertársunknak okozhatunk örömteli perceket. (Cseke Gábor)


1. Belső. Este. Próbaterem.

Négy fiatal zenész: Roman (ének), Anatol (dobok), Szláva (basszusgitár) és Mihai (gitár) rock darabot próbál a próbateremben. Úgy tűnik, valamennyien teljesen átadják magukat a cselekvésnek, félig verejtékes arcukat pedig mintha a rock-sztárokról készült, a terem falaira ragasztott poszterekből vágták volna ki. A teljes hangerőre állított hangfalak zajától a szoba mennyezetéről lelógó egyetlen égő a rockmuzsika "kemény" ritmusára imbolyog.

E képeken láthatóak a film kezdő feliratai.

2. Belső. Este. Próbaterem.

A próba tovább folytatódik. Egyszer csak az égő pillog néhányat, majd kialszik. A zene félbeszakad.

EGY HANG
Nocsak!

A sötétből jövő hangok arra emlékeztetnek, mintha valaki nehéz súlyokat emelgetne, eredménytelenül. Majd egy kinyíló fiók zaja hallszik. Pár pillanat múlva ismét kigyúl a fény. Roman sikeresen égőt cserél. Lelép a székről, a rossz égővel a kezében. Figyelmesen vizsgálgatja.

ROMAN
Kiégett.

ANATOL
Mi van?

ROMAN (a mikrofonba üvöltve)
Kiégett!

Anatol füléhez kapva háborog: épp egy hangfal szomszédságában áll.

ANATOL
Ne üvöltözz! Nem vagyunk a koncerten...

Mihai lejátszik egy basszus futamot. Szláva befészkeli magát egy karosszékbe. Folyóiratot lapoz. Roman borvizet iszik egy pillepalackból, miközben a kezében tartott égőt mustrálja. A palackot az egyik hangfalra helyezi.

ROMAN
Hallottátok-e, hogy ha egy égőt a szátokba vesztek, többé nem tudjátok kivenni?

Roman a dobost, majd a kezében tartott égőt nézegeti.

ANATOL
Hogy-hogy?

ROMAN
Egyszerűen nem tudjátok és kész...

ANATOL
Próbáltad?

ROMAN
Én nem. De lefogadom, hogy neked nem sikerül.

ANATOL
Mibe fogadjunk?

ROMAN
Száz dollár, hogy nem tudod kivenni.

Anatol a vizespalackhoz lép, mintegy jelezve: hidegen hagyja a fogadás.

ANATOL
Kész, tárgytalan.

Mihai tűzbe jön.

MIHAI
Adsz egy százast, ha beteszem és kiveszem?

ANATOL
Áll az alku?

MIHAI
Biztos a százas?

ANATOL
Biztos. De eltörni tilos!

MIHAI
Muti a pénzt!

Anatol kettejüket nézi, a döntésre várva. Szláva már-már elszenderedett a karosszékben.

ANATOL
Most nincs nálam. Holnap megkapod.

Mihai kézbe veszi az égőt. Nézegeti. Majd társaira sandít, mintha arcukról szeretné leolvasni a fogadás végeredményét. Eléggé határozatlannak tűnik. Roman tréfásra fogva nógatja a barátját:

ROMAN
Gyerünk! Mit mind bámulsz?

Mihai ajkaihoz közelíti az égőt. Kitátja a száját. A többi zenész öntudatlanul, a kiváncsiságtól megbabonázva, maga is eltátja a száját. Íme, itt a várva várt pillanat. Mihai a szájába gyömöszöli az égőt. Arca némileg eltorzul, szemét szorosan lehunyja.

3. Belső. EstE. mentőkórház.

Egy idegen orvos, a sürgősségi orvosok gyűrűjében, beszédet intéz a személyzethez. Karján moldáviai kollégáitól kapott giccses virágcsokor. Az orvosi kar egy emberként tapsol. Az idegen folytatja szónoklatát:

AZ ORVOS
Thank you, thank you very much...

Egy ápolónő, mindegyre az idegenre pillantva, tolmácsol a személyzet számára. szemlátomást elbűvölte a vendég jelenléte.

TOLMÁCS
Köszönöm, nagyon köszönöm...

AZ ORVOS
My mission to Moldova is a noble one...

TOLMÁCS
Én Moldovába érkezett nemes vagyok...

AZ ORVOS
...we need to understand that there are no sick people, but only sick attitudes towards patients...

TOLMÁCS
...meg kell érteni, hogy minden páciens elsősorban is beteg...

Közben egy ápolónő suttogva kérdi társától:

1. ÁPOLÓNŐ
Mondják, hogy megdrágult a dollár. Te nem hallottál semmit?

2. ÁPOLÓNŐ
Ez komoly?!

AZ ORVOS
...I will dedicate my time here entirely to my patients and to the exchange of experience...

TOLMÁCS
...a helybeli orvosok mellett kísérleteket végzek a páciensekkel, s minden időmet nekik szentelem.

AZ ORVOS
Thank you.

Általános viharos tapsol. Az orvos arca boldogságtól sugárzik.

4. BELSŐ. ESTE. ORVOSI RENDELŐ.

Az orvos arcán tanácstalanság jele. Előtte, a székben Mihai ül. Az orvos odalép a zenészhez, figyelmesen megvizsgálja az égőnek a fiú szájából kilátszó csavaros foglalatát, majd a tarkóját vakargatja, mintha a megoldáson töprengene. Az ápolónő rámosolyog és elhagyja a rendelőt.

5. BELSŐ. ESTE. A MENTŐKÓRHÁZ ELŐCSARNOKA.

Három társa az előcsarnokban egy padon ülve várja, hogy Mihai kilépjen a rendelő ajtaján. Nyílik az ajtó, az ápolónő lép ki rajta. Roman hosszasan utána bámul. Mindenki hallgat. Szlava cigarettát vesz elő. Öngyújtó után kotorász a zsebében. Nem találja.

SZLAVA
Adj egy tüzet.

ROMAN
Nincs.

Szlava visszateszi a cigarettát a csomagba. A folyosó egyik fordulójában fekete köpenyes férfi tűnik fel, karján létra. Erősen vézna és úgy tűnik, jó ismerője a tömény és olcsó italoknak. Megáll a három fiú mellett, leteszi a létrát és mélyet sóhajt. Majd ide-oda nézelődik.

A FÉRFI
Nem láttatok erre egy kék köpenyes férfit, micisapkával a fején?

Roman nemet int a fejével. A férfi tovább szövegel, mintha magának.

A FÉRFI
Azt hiszem, nem ért oda... A dollárról... nem hallottatok semmit?

ROMAN
Mit kellett volna?

A FÉRFI
Azt mondják, ismét drágul.

6. BELSŐ. ESTE. ORVOSI RENDELŐ.

Az ápolónő belép a rendelőbe. Kerekekre szerelt, rémisztő berendezést tol befelé, rajta "orvosi" műszerek. A halomból kitűnik egy hatalmas sebészkés, néhány penge, egy patentfogó, egy rozsdás harapófogó... Mihai ijedten néz rájuk. Az orvos is tanácstalanul szemléli a tárgyakat. Felemeli a sebészkést és méregeti. Mihai háborogva mormol valamit, felpattan és a műszerek felé mutogat, majd sietősen meglép a rendelőből.

7. KÜLSŐ. ÉJSZAKA. UTCA.

A négy zenész taxira vár a mentőkórház előtt. Egy taxis lefékez a fiúk mellett. Valamennyien kocsiba ülnek.

8. ÉJSZAKA. BELSŐ. TAXI.

A Volga belseje teleaggatva mindenféle nippel, lehúzós képpel, ikonnal, csipkével stb. Roman a sofőr mellett ül. Mihai a hátsó ülésen, Szlava és Anatol közt – középen.

ROMAN
Independenţei 13.

A SOFŐR
Meglesz.

A gépkocsivezető, negyvenes forma férfi, szószátyárnak mutatkozik.

A SOFŐR
Megint elszalasztottam. (csodálkozva) Hallottatok valamit a dollárról? Képes ismét megugrani...

A taxis a műszerfalon heverő mobiltelefonra mutat.

A SOFŐR
Peches nap ez. Reggel hattól fogom a perecet. Két kerekem bánja, három büntetést fizettem, a klienseim vagy részegek, vagy vékonypénzűek. Peches egy nap. (a visszapillantóban Mihait vizsgálgatja). Látom, nálatok is gáz van. Mi baja a kollégának?

ROMAN
Elvesztett egy fogadást.

A SOFŐR
Ennyire kemény? Miről van szó, ha nem titok?

ROMAN
Száz dolláros fogadás, hogy ha egy égőt betesz a szájába, nem tudja többé kivenni.

A SOFŐR
No és?

ROMAN
Elvesztette.

A SOFŐR
Annyi pénzért ne tudná kivenni? (ábrándosan) Száz dollárért bárkivel fogadok, hogy én kiveszem. Már hogyne venném ki?

ROMAN
Megpróbálja? Adok száz dollárt, ha beteszi és kiveszi.

A sofőr megállítja a Volgát. Mihai felé fordul, jól megnézi magának. Mihai mellett Szlava az ablakhoz tapadva szunyál.

A SOFŐR (izgatottan)
Egy százas?

ROMAN (nyugisan)
Százas.

A sofőr tettre készen kipenderül a gépkocsiból.

9. KÜLSŐ. ÉJJEL. TROLIMEGÁLLÓ.

A sofőr átmegy az úton. Egy trolibuszmegállóhoz közeledik. A megálló mennyezetéről kicsavarja az egyetlen égőt.

10. ÉJSZAKA. TAXIBELSŐ.

A taxi egy bérház előtt áll. A sofőr kétségbeesetten próbálja az égőt kiszedni a szájából. Nem sikerül. A fiúk kiröhögik. Néhányszor idegesen a volánra csap.

ROMAN
Ne ököllel, a fejével tegye. Hátha úgy kiesik a szájából.

A fiatalok kiszállnak a taxiból. Egy panellház felé tartanak. A sofőr utánuk bámul. A következő pillanatban megszólal a mobiltelefon. Felveszi. A kagylóból női hang hallatszik.

A HANG
Halló, Andrei?

A SOFŐR
M-m-m-m.

A HANG
Andrei?

A SOFŐR
M-m-m-m.

A HANG
Egyedül vagy?

A sofőr hallgat.

A HANG
Megint berúgtál?

11. KÜLSŐ. UTCA. ÉJSZAKA. KÖZLEKEDÉSELLENŐRZŐ POSZT.

A gépkocsi előtt felbukkan egy rendőr. Megálljt int a sofőrnek. A taxis jobbra húz. A rendőr a kocsi ablakához lép. A sofőr leteszi a telefont és lehúzza az ablakot. Odanyújtja a rendőrnek az iratokat, vigyázva rá, hogy a fény ne essen rá. A rendőr a papírokat nézegeti, majd visszaadja.

A RENDŐR
Nem jó ez így, Aurel uram. Sehogy se jó. Ugye, tudja, hogy tilos mobiltelefonon beszélni vezetés közben?

A SOFŐR
Ühüm.

A RENDŐR
Tudja, mekkora ezért a büntetés?

A SOFŐR
Ühüm.

A RENDŐR
S akkor most mi legyen? Hogyan oldjuk meg a problémát?

A rendőr, miközben a választ várja, körbenéz és előre-hátra imbolyog. A sofőr a zsebeihez nyúlkál. Pénztárcájából 10 dolláros bankót vesz elő. Figyelmesen megnézni s a rendőrnek nyújtja. Az megvizsgálja, lecsavarja gumibotja kupakját, s a pénzt a botba rejti.

A RENDŐR
Azt mondják a sofőrök, hogy drágul a dollár. Nem hallottad?

A SOFŐR
M-m-m-m.

A RENDŐR (közel hajol az ablakhoz)
Hogy a...

A sofőr látványától a rendőr megdermed.

12. BELSŐ. ÉJSZAKA. KÓRHÁZI ELŐCSARNOK.

Nyílik az orvosi rendelő ajtaja. A rendelőből az ápolónő támogatta, bekötözött fejű rendőr lép ki. Csak a szemei maradtak szabadon. A rendőr és az ápolónő egész sor ember előtt haladnak el, valamennyinek villanyégő lóg ki a szájából: egy tűzoltónak, egy kisasszonynak, egy nyugdíjasnak, egy aktatáskás férfinak, egy kislánynak. A sor végén Mihai, aki elszörnyedve bámul a mellette elhaladó rendőrre, majd az orvosi rendelő felé. Az ajtóban felbukkan maga az orvos. Mosolya és tekintete egy megszállotté. Véres kezeit a már vérfoltos fehér köpenyhez törölve, az orvos int Mihainak: ő van soron. A kamera lassan távolodik. Embertömeget látunk, fejük fölött pedig vörös vászonra festett jelszó: "Egészséges nép - az ország ragyogó jövője".