SIKLÓDY
Tessék csak
megállani egy pillanatra e tájkép előtt. Szíveskedjék elmerülni
a csönd birodalmában, hol nem látni traktort, emelődarut, még
madár sincs az égen, csupán a kicsiny, szerény házak állnak
megszeppenve a hegy aljában, tessék csak arra gondolni, milyen
kevés az érintetlen táj, milyen ritka, s egyre ritkább az a hely,
ahol az ember még elmerenghet, magába tekinthet a természet
színeinek harmóniájában, ahol nem zavarják meg képzeletét
cikázó formák, harsogások, s az idő úgy telik, oly
természetesen, mintha az ember is örökkévaló lenne a nagy
nyugalomban, tessék csak megállani Siklódy Tibor festménye előtt,
s fölidézni Dsida Jenő egyik szép versének néhány sorát :
„Egy őszi
délutánon,
amikor nem is
hinnéd,
egy őszi
délutánon
meglásd,
megszököm innét,
szűk szobámból
nem a
város felé
megyek be,
hanem ki, a
szabad
és távoli
hegyekbe.
Ott is maradok
aztán.
Eltévedek a sok
fa sárga
sűrűjében,
medvék és
farkasok
hevernek
lábaimhoz
s így leszek
remete,
ki szirmon
számolom:
az Isten
szeret-e?”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése