2011. április 11., hétfő

Viszockij visszatér a vers ünnepére

Fotós barátunk kifogásolta, hogy Viszockij pár napja közzétett cigánydalának magyarított szövege hm... hogy is mondjam... kissé nyers, no... Tetszik érteni...

Így van, a szög a fején volt találva, dalokat ugyanis nehezebb fordítani, mint verseket. A megkötéseket a zenei szabályok is befolyásolják. Ezért olyan suták néha a dalszövegek. nem egyszer eredetiben is...

Hanem most, április 11-e küszöbén, könyveimet rendezgetve találtam egy Viszockij összeállítást: Marina Vlady rövid lírai vallomásával férjéről, illetve három dalszöveget az énekes-színésztől, Csukás István fordításában. Ezek már közelítenek a szuggesztív vershez.

Szóljon hát a férj és a feleség - a költészet hatalmáról... (Bakter Bálint)

*

Először mindig a tehetség van; ez a tehetség el is tűnhet, vagy megmaradhat mint egy fiatal teremtmény vágyálma: Vologyának szerencséje volt - a színház világában önmagára talált, és ez megadta azt a lökést, mely nélkül a tehetsége talán csak álom maradt volna. De aztán eljön a felnőttség ideje, és akkor munka kell, csak munka - a napok, az évek, az idő múlik, az ember meg vesződséggel dolgozik önmagán. Energia, erőfeszítések, kíváncsiság, szerelem - mindez akár egy égő, izzó, hatalmas katlan, de csak így tudja felgyújtani mások lelkét. . . Ehhez általában egy hosszú élet is kevés. Vologyának rövid léte ebben a században elég volt, hogy lelkek millióit gyújtsa fel - nagyon sokat dolgozott, és mindent átadott másoknak. A halál - akár a pont. Utána - következik a csend. De Vologya tovább énekel...

MARINA VLADY

*


VLAGYIMIR VISZOCKIJ
Fehér csend

Fordul az év és fordul száz és fordul ezer, 
Tél fagyától, hó-arcától minden délre száll.. . 
E madarak mért húznak a zord Északra fel. 
Mikor várja őket lent a forróövi táj?

Dicsőséget nem ismernek, hirt s jutalmat sem... 
S lám, a gyönge szárnyak alatt kásás már a jég — 
Csöpp szivük bár zakatol még félelmetesen, 
Élnek, győztek, célba értek s ez nekik elég!

Mért nem éldegéltünk s mért nem aludtunk nagyot? 
Mi űzött a vészes útra hullámokon át? 
Mert nem láttuk még idáig azt a csillagot, 
Ritka fény az — olcsó pénzen nem adja magát!

Csend. Az égen a sirályok fent villámlanak... 
Etetjük őket semmivel üres tenyérből. 
De nekünk a szóért, mi a torkunkon akadt 
hang lesz a jutalmunk, ami mégis előtör!

Álmunk fehér, ó mily régen és csakis fehér — 
A hó minden árnyalata végleg elveszett. 
Megvakultunk, már a sötét a szivünkig ér, 
Meggyógyulunk, hogyha látunk olvadt földeket!

Torkunk görcsben néma szót szül, csöndet formál szánk, 
Hirünk tűnik mint az árnyék, nincs omlékonyabb. 
Dijunk, amiért megéltük ezt az éjszakát, 
Fennen ragyog: sérthetetlen Örök Sarki Nap!

Ó Észak! Te tiszta szándék! Remény! Végtelen! 
Hó itt nem latyak, élet nem bárgyú, locsogó. 
Holló nem vág szemünk felé, mert itt nem terem, 
Mert itt nem jár bűzös csőrrel semmilyen holló!

És ki nem hitt dög-igékben, büz-jóslatokban 
S nem dőlt hóba megpihenni csukott lélekkel, 
S kiben a sziv a magánnyal már együtt dobban,
 Jutalma ez: más szivekkel találkozni kell.

(Csukás Zoltán fordítása)

2 megjegyzés:

  1. néha jó olvasni rossz szövegeket is... csak az nem jó, ha az embernek egész nap rossz szövegeket kell olvasnia...

    VálaszTörlés
  2. nyilván nem EZ, hanem az ELŐZŐ volt a gyenge „hidegfelvágott” fordítás

    VálaszTörlés