Radeczky-induló kínai stílben

Egy kis zenei delikatesz. Azt csodálom, milyen lelkesedés üli meg a kínai zenészeket, miközben a számukra idegen dallamokat saját hangszereikkel előadják...

(Opus 228.)

Petőfi-furcsaságok

A napokban jártam egy író-olvasó találkozón, ahol jó ismerősöm, Cseke Gábor költészete került terítékre. Néhány színész verset is mondott legutolsó kötetéből, s ott hallhattunk egy érdekes poémát - mint utólag megtudtam, már jó ideje megtalálható az interneten, az Erdélyi és csángó költészet c. antológiában is - , amely arról szólt, hogy miket gondolna Petőfi, vodkát iszogatva a messzi Szibériában, ha igazak lennének azok a legendák, melyek Segesvár utáni csodával határos életben maradásáról szólnak.

A vers után jól elvitatkoztunk azon, hogy lehet-e, szabad-e egyáltalán ilyen témáról és így verset írni (kérdem én: miért ne lehetne?) s hogy van-e egyáltalán valamilyen valóságalapja a több mint száz éve elcsitulni nem akaró legendáriumnak, s nem sokra rá furcsa könyvre bukkantam:

Petőfi Sándor versek képekben

Széplaky Pál illusztrációival

Nocsak, gondoltam, belenézek, lássuk, mire megy egy képíró a költészet mezején... Hát, nagy csudát láttam: a szerző úgy "fordította" le Petőfi költői szavait, fordulatait, hogy piktogramokat rajzolt belőlük. Hogy hogyan? Hát így! Itt van mindjárt két Petőfi-vers átültetése - a kötetbe foglalt 9-ből:

Ezek után már csak az maradt, hogy ámuljunk és bámuljunk, mi mindent lehet még csinálni Petőfi Sándor ürügyén? Vigasztalásul jelentem, hogy találtam az interneten két szép versmondást a költő műveiből, Latinovits Zoltán (Szülőföldemen) és Papp János (Távolból) előadásában, illetve egy dallá vált versét Szeleczky Zita érzelmes retro-hangján megörökítve.(Bakter Bálint)

Szülőföldemen - ide kattanj

Távolból - ide kattanj

Fa leszek ha - ide kattanj

Nézzünk filmet: A csalás

(Alfred Hitchcock, 1931)

Nincs abban semmi furcsa, hogy az olyan nagy filmalkotó, mint Hitchcock is tudott középszerű, későbbi hírnevét megalapozó alkotásaitól elütő filmeket készíteni. Hiszen a tapasztalat szerzéshez neki is el kellett kö vetnie az apróbb-nagyobb bakijait. Zsenialitására jellemző azonban, hogy az olyan filmjei is, mint amilyen a néma és hangosfilm határán készült A csalás (The Skin Game - ami inkább zsarolást jelent), nem tucatáruk, hiszen nemes irodalmi anyagból dolgozik (John Galsworty színművét vette alapul - a Forsyte Saga és a Modern komédia szerzője pedig minden korban jó ajánlólevél), a konfliktus reálisan kemény társadalmi kérdés - éppen csak a filmet nézve nem ismerünk a későbbi nagy borzongatóra...

A nezozug.prae.hu remek filmes blog szerzője, Gyöngyösi S. Zoltán így foglalja össze a cselekményt:

"A történetre nem lehet semmi rosszat mondani, hiszen egy Galsworthy, az egy Galsworthy. Két család marakodik egymással egy földterületért – az egyik meg akarja őrizni a maga természeti fenségében, a másik meg gyárat akar arra építeni, mi több, még az évtizedek óta ott élő bérlőket is ki akarja költöztetni onnan a család feje, a széles gesztusokkal operáló, láthatólag mélyről érkezett (azaz tahó viselkedésű) Hornblower (Edmund Gwenn). A mindent eldöntő árverésen egy cselhez folyamodik, aminek alapján végül ő lesz a győztes. A másik társaság – az angol arisztokrácia eleganciájával magát mindenki fölött állónak érző Hillcrest-család - lendkereke, Ms. Hillcrest a Hornblower menyéről szóló sötét titokkal zsarolja meg a konkurenciát, aki ezek után fogcsikorgatva enged is neki. A rejtély felfedezése azonban tragédiába fordul, mert Chloe (Phyllis Konstam) múltjának van még egy tanúja, akit külön a zsarolás érdekében ástak elő a pöcegödörből, s akinek a jelenléte halálba kergeti a szerencsétlen nőt, aki pedig új életet akart kezdeni az új családjával. Hillcresték megszégyenülnek, Hornblower pedig elátkozza őket. Végül pedig kidől egy fa, amely lehet akár valóságos növény is (tehát Hornblower elérte a célját), de inkább csak egy jelkép ez: Hillcresték becsületének a pusztulása."

A jó darab garanciája az a tény is, hogy Galsworthy írásának nem ez az első filmes adaptációja, amely közönség elé viszi a témát. 1921-ben már készült egy verzió, amelyben Hornblowert ugyanaz a színész játszotta, mint 10 évvel később.

A filmet 6 részletben nézhetjük végig, magyar szinkronnal (az m2-es játszotta) az alábbi linkek segítségével:

Alfred Hitchcock : A csalás (1.rész)

Alfred Hitchcock : A csalás (2.rész)

Alfred Hitchcock : A csalás (3.rész)

Alfred Hitchcock : A csalás (4.rész)

Alfred Hitchcock : A csalás (5.rész)

Alfred Hitchcock : A csalás (6.rész)

Nyuszi

Hová mégy te kis nyulacska...?
Énekel Harcsa Veronika

...és majd a feltámadás

Dsida Jenő:
Húsvéti ének az üres sziklasír mellett

Sírod szélén szinte félve,
iszonyattal üldögélve,
ó – mekkora vád gyötör,
mardos, majdnem összetör:
mily látás a kétkedőnek,
törvény ellen vétkezőnek,
hogy üres a sírgödör.

Nyitott sírod szája szélén
sóhajok közt üldögélvén
szemlélem bús, elvetélt
életemnek rút felét
s jaj, – most olyan bánat vert át,
mily Jacopo és Szent Bernát
verseiből sír feléd.

Nincs gonoszabb, mint a hitvány
áruló és rossz tanítvány,
ki az ördög ösvenyén
biztos lábbal, tudva mén:
szent kenyéren nőtt apostol,
aki bűnbe később kóstol, –
Krisztus, ilyen voltam én.

Amit csak magamban látok,
csupa csúnya, csupa átok,
csupa mély seb, éktelen,
testem oly mértéktelen
volt ivásban, étkezésben,
mindenfajta vétkezésben
s undokságom végtelen.

Ó, ha tudnám, megbocsátasz,
s országodba bebocsátasz,
mint szúrnám ki két szemem,
mint vágnám le két kezem,
nyelvem húznám kések élén
s minden tagom elmetélném,
amivel csak vétkezem.

Bűneimnek nincsen számok.
Mindent bánok, mindent szánok
és a sajgás, mely gyötör
nem is sajgás, már gyönyör.
Hamuval szórt, nyesett hajjal
ér engem e húsvéthajnal
és az üres sírgödör.

Bámulok a nyirkos, görbe
kősziklába vájt gödörbe,
bénán csügg le a karom,
tehetetlen két karom…
Te kegyelmet mindig oszthatsz,
feltámadtál s feltámaszthatsz,
hogyha én is akarom.

Lábadozó régi hitben
egész nap csak ülök itten.
Lelkemet nagy, jó meleg,
szent fuvallat lepte meg,
lent az odvas, szürke barlang
mélyén muzsikál a halk hang,
ahogy könnyem lecsepeg.

Az én Uram újra él most,
országútján mendegél most,
áprilisban fürdik és
aranyozza napsütés,
ahol lépked, jobbra-balra
ezer madár fakad dalra
s ring, hullámzik a vetés.

Éneklő sok tiszta lánnyal,
liliomos tanítvánnyal
nem követlek, Mesterem.
Majd csak csöndes estelen
indulok, hol vitt a lábad,
földön kúszom könnybe lábadt
szemmel, szinte testtelen.

Fennakadva tüskeágon.
éjsötét nagy pusztaságon
étlen-szomjan vágok át,
nagy hegyeken vágok át,
mint eltévedt eb szimatja,
mely halódva is kutatja
vándor ura lábnyomát.

S közben dalolok az égről,
pálmás, örök dicsőségről,
vonszolván földdel rokon
testemet a homokon
s így ujjongván, nem is érzik,
hogyan sajog, hogyan vérzik
rögbe horzsolt homlokom.

Mert az égi útnak elve:
kúszva, vérzőn, énekelve,
portól, sártól piszkosan
menni mindig, biztosan…
S kopjék térdig bár a lábam,
tudom, az ég kapujában
utolérlek, Krisztusom!

Vidéki pikantériák (8) Menyen így egy darabig a szeretőzés...

Hlavathy Károly: Sodrásban

Hogyan sikerül magukat megőrizni a domokosi lányoknak tisztának a házasságig? - olyan kérdés ez, amiről szintén nem hallgat Dr. Balázs Lajos: Amikor az ember nincs es ezen a világon (Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2009) c. néprajzi monográfiája. Úgy mutatja be ezt a kényes kérdést, mint amire sokszor nincsen eszményi megoldás.

Egy 63 esztendős asszony véleménye az, hogy: „Olyan leány nincs, amelyiket nem lehet hajlítani. Csak nem mindenki s nem mindenkor. Van egy krízis. S ilyenkor ha elkapod jó, s ha nem, nincs es amiét beszélgetni. A krízis, a szerelemnek az összekötése, na. Mikor jő az ambíciója neki, s ha akkor elkapja a férfi, gátá. Ez egy krízis. S nem mindenkor van ez. Azt nem lehet tudni, hogy mikor van, de van. Beszélgetni kezdünk, s két szem intés tölle, s ahajt elkapott engem es, s gátá. S hanem én őt. Na."

Egy 75 éves férfi viszont arról vall, hogy a hosszú várakozás sem mindig szerencsés, s tanulságos ifjúkori kalandjából mi is megérthetjük, hogy miért nem.

»Képzeld el, hogy jártam. Ahogy eljöttél, abba a helybe feküdtünk le, s egy kicsinnég jácodtunk, s ahajt reafeküdtem. S ahogy neki eresztettem, hogy nyomjam bé, aszongya, akkor egyet hökkentett, s telibe okádott, ahogy csak tudott. Felendeledett. Met aztán a szerelem azt es kihojza... Mikor má kezd társalogni a leján a legénnel... Ugye, régebb olyan volt az udvarlás, hogy elmentünk a fonóba, onnat hazakísérte a legény. Egy kicsit elbeszélgettünk a kapuba. Menyen így egy darabig a szeretőzés, aztán megbátrodnak egymáshoz. Akkor má a legény kezdi kérni a leányt, hogy na..., s de... De az vót a kikötés, amíg meg nem esküszünk, addig nem. A legény próbálkozott, persze. Ugye, milyen a férfi, ha olyanval van, az az érzés felbuzdul benne. Az az emberi érzés. A szerelem felbuzdul benne. Ez ugye nagy leány volt. S még addig nem baszkódott. Nagy gazda volt (ti. az apja), de a leány egy kicsit nyökötis volt, nyökötösön beszélt (nyökögött, dadogott), s nem foglalkozott még különösön senki vele. S ez ahogy neki eresztette, hogy nyomja bé, úgy felizgult, hogy felendeledett, s attól a legény még jobban. Kapta a sapkáját, az ajtón kipattant, s ott hagyta. »Baszd meg anyádot s a kalibádot, s okádjál immá reggelig.« Ezt mondta. Na ugye, ilyenyek es vannak. Ugye 19-20 éves volt, s még nem volt addig, s e lett volna az első... De félt, hogy most mi lesz  vele. Az egész gyomra megfordult, me félt ettől a szokatlanságtól. S a másik most 14 esztendős korában má béveszi, s nem hányik, s gyermeke lesz. Na! Iskolába jár,s már a hasa nő."

Egy 65 éves domokosi asszony a férfiasktól való lánykori tartózkodást a félelemmel magyarázta.

„Én annyira féltem a fiútól, ha meg akart ölelni s magához szorítani, hogy léptem bé a kapun. Egy legény el is nevezett vadzergének. Nekem nagyon szigorú volt édesapám, s ezért féltem... Habár, ugye, nekünk es vérünk volt, kívántuk úgy, hogy a nyavalya tört ki, de úgy féltem édesapámtól, hogy éreztem, az arcomról leolvasta volna, ha olyat teszek. Így éreztem. Nagyon féltett az ilyentől. Méges, habár a nővéremet is úgy nevelte, vele megtörtént. Ő má két hónapos terhesen ment férjhez, met tőle tiltotta az udvarlóját. S aztán ők megpróbálták, hogy ne tudjanak beleszólni." 

70 éves asszony arra emlékezett, hogy lánykori hajthatatlansága miatt most is megemlegetik a neki szépet tenni szándékozók:

„Á.-val például a nagy gazda leányok nem álltak szóba, met olyan vót, hogy amelyiket megfoghatta, nyomta es vóna le rögtön.

Ballet Flamenco

Nemes tartást, szép mozdulatot, tüzes ritmust és sok-sok szenvedélyt leshetünk el irigykedve e csapat profi tagjain, akik flamencot táncolnak és a Galapagos szigetek hírnevét öregbítik.

A videó e sorra kattanva indul a jútubon!

Lemaradt az ufóról?

Két természetjáró nemrégiben furcsa, más bolygóról érkezett idegen képére emlékeztető furcsa testre bukkant az oroszországi Burjátföldön, valahol Szibériában, ahonnan amúgy is sok ufó-megfigyelést jegyeznek a kutatók és a hatóságok. Úgy tűnik, az ismeretlen jármű, ami odáig szállította, eltávozott, ő pedig ott maradt a hóban.

A lelet nagy port vert fel, miután az interneten is elérhetővé vált a jútubon (idekattintva indul a videó).

Vannak, akik hamisítványról beszélnek, mások arról vitatkoznak, hogy milyen fura nemiszerve van (vagy nincsen) a titokzatos idegennek. Amúgy a népszerű videómegosztó teli van 1-2-3-4 stb. perces ufóészleletekkel, aki nem sajnálja rá az időt, az egyik felvételről a másikra léphet. Szerintem, kóstolónak és az általános műveltséghez ennyi éppen elegendő...

Virágvasárnap

Jézus Krisztus Szupersztár

A félelem bére

(Egy filmremekbe oltott regény)

Előbb a film jutott el hozzám. Kamasz voltam, nem sajnáltam rá azt a kicsi pénzt, amibe akkor a mozijegy került, csakhogy újra és újra végigborzongjam a négy teherautósofőr kálváriáját. Azt hittem, valamilyen csoda folytán mégis csak megmenekülnek. De nem: a film kegyetlen és megváltoztathatatlan: a hősök könyörtelenül elpusztulnak. Pedig n-szer megnéztem. Tegnap este is, újra, videón. Majd a jútubon is, vágott változatban. Jobb híján...

(„A félelem bére” egy 1953-as, Arany Medve, Arany Pálma és BAFTA-díjas fekete-fehér mű, rendezte Henri-Georges Clouzot.)

Ekkor ismertem meg Yves Montand színészi tehetségét is. Dalait akkor már hallottam.

Amúgy kedvenc filmem. (Ma már tudom: nem csak az enyém. Még sokan vagyunk...)

Aztán a hatvanas évek elején, második kiadásban megjelent a regény (szerzője Georges Arnaud) magyar fordítása is, olcsó kiadásban. Féltve őrzöm a sárgává patinásodott példányt, pedig már oldalakra esik szét.

A francia regényíróról annyit tudni, hogy - Legeza Ilona könyvismertetője szerint - a második világháborúban német hadifogságba esett, de megszökött, majd apagyilkosság vádjával került börtönbe, felmentése után Dél-Amerikába emigrált. Kalandos életének motívumait építi be nagy sikert aratott A félelem bére című regényébe.

"A cselekmény egy fullasztó légkörű és éghajlatú kisvárosban játszódik, valamikor a harmincas években. Ebben a városban sok-sok emigráns, különböző nemzetiségű kalandor él, akiknek ez a hely csak egy szempontból felel meg: nincs szem előtt. Legtöbbjük valamilyen büntetéstől való félelmében, menekülés vagy szökés után vetődött ide, de amint megérkezett, már csak egyetlen életcélja maradt, mégpedig az, hogy e pokolból végre kiszabaduljon. De a szabadulásnak hatalmas ára van. Az utiköltség több ezer dollár, aminek megszerzésére szinte semmi esély nincsen. A külvárosi kocsmák mélyén tespedő számkivetettek napjai egymástól megkülönböztethetetlen egyformasággal telnek, amikor valami váratlan dolog történik. A helybeli amerikai kirendeltség sofőröket keres, akik hajlandók életük kockáztatásával nitrogricelint szállítani egy kigyulladt olajkúthoz. A veszélyes vállalkozás és a nagy pénzösszeg felrázza a semmittevőket: megnyílhat az út a menekülésre. A jelentkezők tömegéből szigorú próbák után négy embert választanak ki. Arnaud a másodiknak induló teherautó vezetőinek, a francia Gérard-nak és a román Mihalescunak lélegzetelállítóan izgalmas, drámai fordulatokban és indulatkitörésekben bővelkedő útját írja le..." - foglalja össze ihletett olvasmány-szinopszisában Legeza Ilona.

A film csak részben követi a könyvbéli cselekményt: jóval vibrálóbb, idegesebb, nem annyira epikus. Egy filmrajongó szerint a film hatása abban lehet, hogy a rendező folyamatosan magasan tudta tartani a feszültséget; pl. azzal, hogy apró jelekkel ismételten utalt a nitroglicerin jelenlétére. Továbbá, a borzalmas részeknél lelassul az amúgy eléggé lüktető iram. A film klasszikusan nagy alkotása az ötvenes évek francia termésének.

Ilyen vélekedéseket találtam a neten róla:

* "Nem a vezetést fizetik, hanem a félelmünket. Azt fizetik ki, hogy félünk " - mondta Jo a film közepe táján. Innen a találó cím is.

* "Azon rész közben, amikor a beszakadós deszkatákolmányon manővereznek, én is alaposan lerágtam a körmömet, és leizzadtam :) Egy ennyire tökéletes filmnél nehéz kiragadni, hogy mitől is olyan remek, de talán attól, hogy egyszerre drámai, izgalmas, nyomasztó, kalandos, vicces, és katartikus. A kedvencem a négy sofőr közül Bimba: nagyon nagy, ahogy végig flegmán és humorosan éli meg a saját nyomorúságát és végzetét! :) Általában kritikus szoktam lenni a könyv alapján készült filmekkel szemben, de ez esetben minden elismerésem! A könyv is alapmű szerintem, de a film talán kissé még felül is múlja - még jobban lefesti a hangulatokat... "

* "Egyik gyerekkori élményem (sajna rossz értelemben) ehhez a filmhez kötődik. Rettenetesen féltem, erre emlékszem, amikor kifolyik az olaj és teljesen betemeti, befeketiti a sofőrt. Évekig visszatért ez a jelenet, persze esténként és végül is azóta se tudtam megnézni újból, pedig gondolom, már nem lenne ilyen rossz élmény."

* "Szinte semmi zene nincs benne, de páratlanul tudták fokozni a feszültséget pl. a teherautó zúgásával, de úgyanúgy a süket csenddel is (amikor Mario azt hiszi, hogy a szakadékba lökte Jo-t). "

* "Claude Chabrolnál és a nagy Alfred Hitchcocknál talán kevésbé ismert, pályatárs Henri-Georges Clouzot idegsejtekbe hatoló alkotása, pattanásig feszíti az emberi agy húrjait. Imádtam valamikor a moziban! Belepréselt a látvány és az izgalom a fatámlás nyekergős székbe vidéki mozinkban. Clouzot filmje alatt azonban sosem sírt a szék, olyan csend volt, hogy a néma részeknél hallatszott a vetítőgép pergős egyenletes kattogása a gépteremből. Aztán egy csattanás és elszakadt a celluloid, mindenki hátratekintett a vetítőrésre és szidta a szerencsétlen mozigépészt, aki semmiről sem tehetett. 
Egy örökkévalóságnak tűnt mire újra elindult a film és mi döbbenten, a film által keltett feszültség hatására azonnal elfelejtettük a műszaki hibát. Aztán napokig beszélgettünk, ábrándoztunk és álmodoztunk. Természetesnek vettük, hogy ez a film csak úgy van, van magától. "

Aki ezek után kíváncsi a történetre, az elolvashatja az Aranytalicska egyik különoldalán a teljes szöveget.
Közben a teljes film is elérhetővé vált az alábbi hivatkozásra lépve: A félelem bére (1953)

(Összetalicskázta: Bakter Bálint)

Kutyatánc a "merengue"?

Kezdetben vala az Éneklő kutya, majd a Beszélő kutya (Jack London).

Azóta kutya (canis) barátunk már minden volt: rendőrtől kezdve vakvezetőig, bevásárló cselédtől hegyimentőig.

Most meg beállt táncolni. A messzi Portugáliában.

Nézzétek ezt a kis videót - milyen büszkén járja a "merengue"-t!

"Amikor mindennek vége van, a szó megmarad..."

Amikor a versgyárnál bakterkodtam, hallottam e költő-fotós nevét. Megjegyeztem magamnak (jobb híján). Most kezembe került magyar nyelvű kötete. A költészet napján. Beletúrkáltam. Talicskáztam, s most kiborítom... (bakter)




Ira Cohen
EXTRACTION
Származás

Az igazi tapasztalás az
az, amikor egyedül vagy
nem amikor a tömeghez
tartozol
Amikor életre kelsz, az
hasonlít a tavaszra
Egy napon belekóstolsz a kékbe
és akkor rájössz
Amikor mindennek vége van
a szó megmarad
a költészetben és a
próféciában egyaránt
Dicséret ömlik az idegenek
szájából
És akkor az Ígéret földjén
megkezdõdik az igazi küzdelem.

Gyukics Gábor fordítása



Gyukics Gábor
LÁTOGATÓBAN IRA COHENNÉL

Egyik kezével a kilincset fogja a másikkal lecsúszni készülõ
nadrágját.
Egybõl beszélni kezd.
Nem telefonálnak
És azok is mind akarnak valamit,
Semmiért.

Nyakán vörös indiai selyemsál.

Gyémánt-torok, keserű mandula-operáció,
Ovidius, egy tetem és Halál,
Mindez egy végtelen történetben.

Előveszi kedvenc görbe-tükör fényképeit,
Mind, amit valaha csinált, kedvencei közé tartozik,
Megint alulfizettek,
Persze egy balek vagyok,
Vagy csak a szívem nagy,
Ha szimpatikus az illető, engedek az árból,
Csak a lakbért lesz nehéz kifizetni,
Már két hóval elmaradtam.

Csörögnek szavai.

Petra és a műorrszarvú,
A múlt és a jelen kivetítődik a jövőre,
Kétezerre,
Mert én akkor is élni fogok,
Sámánokra a huszonegyedik században is szükség lehet,
Mit lehet?
Van!
Nem hagyom annyiban,
Kék elefántkalapban vonulok az új milleneumba.

*


Ira Cohen New Yorkban élő költő, fotóművész, filmrendező, elektronikus multimédia sámán, a görbetükör- (mylar) fotózás atyja. Süketnéma szülőktől született 1935 február 3-án New Yorkban. Már egyéves korára megtanulta használni a jelbeszédet. 1961-ben, a Columbia egyetemet otthagyva egy Jugoszláv teherhajón Marokkóba utazott. Tangerben alapító szerkesztője és kiadója volt a Gnaoua folyóiratnak. 1970-ben Nepálba utazott. Katmanduban a Starstreams Poetry Series alapító szerkesztője. Fotóművészként ellátogatott Etiópiába és Japánba, az utóbbi országban költőként is letette névjegyét.1980-től 1985-ig az Ins & Outs vendég szerkesztőjeként dolgozott Amszterdamban. 1980-ban visszaköltözött New Yorkba, ahonnan a világ minden tájára jár verseit felolvasni, filmjeit és fotóit bemutatni. Ginsberg vetélytársa.

Viszockij visszatér a vers ünnepére

Fotós barátunk kifogásolta, hogy Viszockij pár napja közzétett cigánydalának magyarított szövege hm... hogy is mondjam... kissé nyers, no... Tetszik érteni...

Így van, a szög a fején volt találva, dalokat ugyanis nehezebb fordítani, mint verseket. A megkötéseket a zenei szabályok is befolyásolják. Ezért olyan suták néha a dalszövegek. nem egyszer eredetiben is...

Hanem most, április 11-e küszöbén, könyveimet rendezgetve találtam egy Viszockij összeállítást: Marina Vlady rövid lírai vallomásával férjéről, illetve három dalszöveget az énekes-színésztől, Csukás István fordításában. Ezek már közelítenek a szuggesztív vershez.

Szóljon hát a férj és a feleség - a költészet hatalmáról... (Bakter Bálint)

*

Először mindig a tehetség van; ez a tehetség el is tűnhet, vagy megmaradhat mint egy fiatal teremtmény vágyálma: Vologyának szerencséje volt - a színház világában önmagára talált, és ez megadta azt a lökést, mely nélkül a tehetsége talán csak álom maradt volna. De aztán eljön a felnőttség ideje, és akkor munka kell, csak munka - a napok, az évek, az idő múlik, az ember meg vesződséggel dolgozik önmagán. Energia, erőfeszítések, kíváncsiság, szerelem - mindez akár egy égő, izzó, hatalmas katlan, de csak így tudja felgyújtani mások lelkét. . . Ehhez általában egy hosszú élet is kevés. Vologyának rövid léte ebben a században elég volt, hogy lelkek millióit gyújtsa fel - nagyon sokat dolgozott, és mindent átadott másoknak. A halál - akár a pont. Utána - következik a csend. De Vologya tovább énekel...

MARINA VLADY

*

VLAGYIMIR VISZOCKIJ

Fehér csend

Fordul az év és fordul száz és fordul ezer, 

Tél fagyától, hó-arcától minden délre száll.. . 

E madarak mért húznak a zord Északra fel. 

Mikor várja őket lent a forróövi táj?

Dicsőséget nem ismernek, hirt s jutalmat sem... 

S lám, a gyönge szárnyak alatt kásás már a jég — 

Csöpp szivük bár zakatol még félelmetesen, 

Élnek, győztek, célba értek s ez nekik elég!

Mért nem éldegéltünk s mért nem aludtunk nagyot? 

Mi űzött a vészes útra hullámokon át? 

Mert nem láttuk még idáig azt a csillagot, 

Ritka fény az — olcsó pénzen nem adja magát!

Csend. Az égen a sirályok fent villámlanak... 

Etetjük őket semmivel üres tenyérből. 

De nekünk a szóért, mi a torkunkon akadt 

hang lesz a jutalmunk, ami mégis előtör!

Álmunk fehér, ó mily régen és csakis fehér — 

A hó minden árnyalata végleg elveszett. 

Megvakultunk, már a sötét a szivünkig ér, 

Meggyógyulunk, hogyha látunk olvadt földeket!

Torkunk görcsben néma szót szül, csöndet formál szánk, 

Hirünk tűnik mint az árnyék, nincs omlékonyabb. 

Dijunk, amiért megéltük ezt az éjszakát, 

Fennen ragyog: sérthetetlen Örök Sarki Nap!

Ó Észak! Te tiszta szándék! Remény! Végtelen! 

Hó itt nem latyak, élet nem bárgyú, locsogó. 

Holló nem vág szemünk felé, mert itt nem terem, 

Mert itt nem jár bűzös csőrrel semmilyen holló!

És ki nem hitt dög-igékben, büz-jóslatokban 

S nem dőlt hóba megpihenni csukott lélekkel, 

S kiben a sziv a magánnyal már együtt dobban,

 Jutalma ez: más szivekkel találkozni kell.

(Csukás Zoltán fordítása)

A költészet és az ő napja...

...legyen...

Vagy így van, vagy nem...

imádok élni...

Viszockij él…

Моя цыганская - klikk ide

és még egyszer... - másik feldolgozás

Моя цыганская (Эх раз, да еще раз...)
Az én cigány dalom (Hej egyszer, és még egyszer….) - 1967
DALSZÖVEG  - Szűcs Lóránd fordításában

Nekem az álom - sárga fények
Álmomban horkolok
«Idővel, idővel -
Bölcsebb a reggel! »
De reggel nem minden ilyen,
Nincs az a vidámság:
Vagy füstölsz éhgyomorra,
Vagy rosszullétig iszol.

Hej igen, ismét és megint
Igen, sokszor, sokszor
Sokszor, ismét csak:
Vagy rosszullétig iszol.

A kocsmákban - zöld és nehéz a levegő
Fehér szalvéták, -
Mennyország ez koldusnak és bolondnak,
Nekem pedig - mint madárnak a kalitka.
A templomban bűz és félhomály,
Ördögök tömjénnel füstölnek...
És mégse, a templomban nem így van,
Nem így, hanem ahogy az illik!

Hej igen, ismét és megint,
Igen, sokszor, sokszor
Sokszor, ismét csak:
Semmi se olyan, mint kellene legyen.

És lihegve mászok a hegyre,
Bármi is történjék, -
A hegyen ott áll az égerfa,
A hegy alatt pedig a cseresznyefa.
Ha legalább borostyán borítaná a lankát,
Nekem az is örömet okozna.
Hej, kell-e még bármi más...
Semmi se olyan, mint kellene!

Hej igen, ismét és megint,
Igen, sokszor, sokszor
Sokszor, ismét csak:
Semmi se olyan, mint kellene legyen!

Én a mezőn, a folyó mentén.
Fény - sötétség, nincs Isten!
A tiszta mezőn búzavirág,
Az út mentén.
Az út mentén sűrű az erdő
boszorkányokkal,
Annak az útnak a végén pedig
Fa-hasábok fejszékkel.

Valahol a lovak ütemre táncolnak,
Vonakodva és lassan,
Az út mentén nem így van ez
De végül is annál inkább,
És se templom, se kocsma
Semmi sem szent!
Semmi sincs így, srácok!
Ez nem így van, srácok ...
Fa-hasábok fejszékkel.

Igen, sokszor, sokszor
Sokszor, ismét csak:
Ez nem így van, srácok ...

Ha kiállunk a Mont Everestre...

...és szétnézünk a csúcsról, 360 fokos szöget leírva, forogva, lenyűgözötten, megfeledkezve hidegről-szélről veszélyről, akkor nagyjából azt a panorámát látjuk, amely 2007-ben készült és a panoramas.dk honlapra kattintva elérhető:

A navigáláshoz követnünk kell a portál műszaki utasításait: billentyűkkel vagy egérfunkciókkal egyszerűen körbe foroghatunk, közelebb vagy távolabb kerülhetünk a látványtól. Egyszóval olyan, mintha fent lennénk a világ tetején.

Hasonló technikai megoldással nézhetünk körül a Sziklás Hegység homokkőalakzatai között is, a kivastagított szavakra kattintva:

De ha a riói karneválszínpompás forgataga fölött akarunk ellátni, akkor szintén a vastagított szavakról érhetjük el a helyszínt, sőt, amennyiben hangos tudósítást szeretnénk, hangbekapcsolással vérpezsdító zene kíséri a látnivalót.

Végül, dániai téli örömökről láthatunk panorámát, de jelzem, hogy mindez csupán kóstoló: a portál menűjében baloldalt fent is elérhető archívumból még igen sok érdekes látnivalót és eseményt válogathatunk, hasonló tálalásban és technikával megörökítve. Olyan webhely ez, ahová érdemes időről időre visszatérni! (Bakter Bálint)

Nézzünk filmet: Szállnak a darvak

A jútub mindinkább filmes kincsesbánya. Kiaknázásához azonban olykor elkel a térkép. Így aztán, ha valamire rábukkanunk, kétszeres örömmel tesszük a talicskára s borítjuk ki itt, barátaink előtt.


A szovjet Szállnak a darvak nemzedékem különleges élménye. 1958-ra emlékeztet, amikor a hidegháború ellenére, az elegánsan arisztokrata Cannes-ban tartott filmfesztiválon egy "proletárfilm" vitte el a pálmát. Egy végre, a háborúról és az új életről igaz(abb)nak tűnő dráma, amelyről így ír ma a Wikipédia:


"A Szállnak a darvak a szovjet politikában Sztálin halála után végbement „olvadás” egyik megnyilvánulása volt. Ez volt az első szovjet háborús film, amely nem a fronton aratott győzelmeket és a hősies helytállás mintaképeit állította középpontba, hanem az esendő embert: egy szerelmespár egyéni tragédiáját. Veronika „bukott” nő, aki megcsalta fronton harcoló szerelmét, az alkotók mégsem mondanak felette ítéletet. Az egész film azt sugallja, hogy az elkövetett hibákon túl lehet lépni, ha az ember morálisan tiszta marad és részt vállal a közösség sorsából. A történetet – néhány mesterkélt fordulata ellenére – a két főszereplő, Tatyjana Szamojlova és Alekszej Batalov természetes játéka, a rendező és az operatőr összehangolt munkája hitelesíti". 


E sorra kattintva beindul a kb. másfél órás fekete-fehér filmdráma digitalizált kópiája, magyar szinkronnal.

A film élményei közé tartozik az a nagyon szép vers is (Konsztantin Szimonov), amely a történet líraiságából és tragikumából maradandó szellemi szintézist nyújt. A film élményéhez melegen ajánlom a verset is! (Bakter Bálint)



Konsztantyin Szimonov:
VÁRJ REÁM


Várj reám, s én megjövök, hogyha vársz nagyon!
Várj reám, ha sárga köd őszi búja nyom!
Várj, ha havat hord a szél, várj, ha tűz a nap!
Várj, ha nem is jön levél innen néhanap!
Várj, ha nem vár senkit ott haza senki már,
És ha unszol bárki is, hogy nem kell várni már!


Várj reám, s én megjövök, fordulj mástól el,
Bárhogy súgja ösztönöd, hogy feledni kell!
Ha lemondtak rólam már lányom és apám,
S jóbarát rám egy sem vár, te gondolj néha rám!
Borral búsul a pohár, s könnyet ejt szemük,
Várj te változatlanul, s ne igyál velük!


Várj reám, óh átkelek minden vészen én!
Aki nem várt, majd rámnevet: szerencsés legény!
Nem tudhatja senki sem, csak mi ketten azt,
Hogy te voltál ott énvelem, hol halál maraszt.
S te mentettél meg. És hogy? Egyszerű titok:
Várni tudtál rám, ahogy senki nem tudott.


(Lányi Sarolta fordítása)



A film rendezője: Mihail Kalatozov, forgatókönyv: Viktor Rozov (saját színművét írta át filmmé)

Olga a múltból

A történet rejtélyes… emlékeimben Halász Judit énekelt egy dalt, fekete-fehér tévéfelvételen, szófoszlányok és a dallam több mint 40 év után is a fülemben duruzsol, verset is írtam róla-belőle... mindenhol kerestem a Neten,de nem találtam - sejtettem, hogy eredetije francia - minap végre meglett, ez is tanúsítja, hogy a neten minden megvan, ami fontos.

Juliette Gréco: Olga