Megakadt a szemem egy kedves kis történeten. Gondoltam, idemásolom, hiszen ha sokat törném is a fejemet, sem jutna eszembe okosabb-érdekesebb dolog e pillanatban. Íme... (bakter)
Ezt a kis történetet elolvasták nagy tudósok és megállapították, hogy fele sem igaz. Mert ők alaposan megfigyelték fogságban élő kedvenc sündisznóikat és azok még egy fia vackort sem voltak hajlandók tüskevégre venni. A tudósok bölcs utasítására kitörölték tehát az iskolakönyvekből ezt a kis almagyűjtő-történetet, s a gyermekek sündisznó nélkül maradtak.
Időközben azonban sokat fordult a világ. Egyes állatmegfigyelők megállapították, hogy az állatok nagy része másként viselkedik fogságban, mint a szabad természetben. Az a megfigyelés tehát, amely fogságban lévő állatokra vonatkozik, teljesen hamis. A zárt ketrec miatti helyhezkötöttségen kívül az is befolyásolja az állatokat, hogy minden fejtörés és fáradság nélkül jutnak élelemhez. Így elmaradnak azok a jellemző hagyományok, amelyekkel még őseik biztosították életüket.
Egy mai tudósnak az is eszébe jutott, hogy ne fogságban tartott, hanem szabadon élő sündisznót figyeljen meg. Lassanként annyira összebarátkozott a környéken sürgölődő sündisznócsaládokkal, hogy életmódjukat állandóan figyelemmel kisérhette. Anélkül, hogy etette volna őket, vagy más módon kedveskedett volna nekik, a kis állatok annyira megszokták a tudóst, hogy félelem nélkül közlekedtek rendes útvonalaikon és folytatták hagyományos életmódjukat. Több évi barátkozás után már rejtekhelyeiket sem titkolták előtte, s így végignézhette a kedves jelenetek egész sorát, amint tüskés barátai nagy buzgalommal hurcolkodtak fészkeik felé. A nagyszámú fényképvelvétel közül bemutatjuk azt, amelyik a régi iskoláskönyvek legendáját igazolja: A sündisznó almát visz tüskéin téli vacka felé. (f.)
Forrás: Erdély. Honismertető folyóirat. Az EKE hivatalos értesítője. 1939/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése