Ennek ellenére, úgy tűnik, elfeledett, sőt - sokak szerint - "száműzött költő. Hogy miért? Egy kis előadásrészlet talán föllebbentheti a fátyolt:
Háborús versei először a Przemyslben alapított Tábori Újságban jelentek meg. A lap, amelyet az első világháború harcai közben hoztakt létre a fronton, 1915-ben megszűnt ugyan, de 27 év után, 1942-ben újra megindult Ukrajnában s a hagyományokat folytatva buzdította a magyar katonákat a kitartásra, a győzelemre. Az újjászületett lapról írt korabeli riportból idézek:
"A przemysli „Tábori Ujság”-ban jelentek meg először Gyóni Géza háborús versei. Kinek nem markolt szívébe a „Csak egy éjszakára küldjétek el őket...” című Gyóni-vers, amely ott született meg Przemysl vérzivatarok poklában és a „Tábori Ujság”-ban látott először napvilágot. 1915 március 22-én szünt meg ez a tábori lap, hogy most 27 év után újra elinduljon a dicsőséges magyar seregek nyomán; szavainak tüzével melengeti ott a téli orosz éjtszakában a magyar honvédtestvérek lelkét elviszi hozzájuk a magyar föld ölelését amely hazavárja őket a kereszt győzelmével!
Nincs nagyobb öröm a táborban, mint amikor megjelenik a „Tábori Ujság”. Minden betűjét elolvassák nem is egyszer, aztán a féltveőrzött emlékek mellé kerül. Összegyűjti minden honvéd, hogy hazavigye - mert esetleg az ő írása is ott van benne. A szerkesztőség ugyanis az úgynevezett „Színes oldal”-on közli a beküldött verseket és prózát. Nincs is azóta nyugalma a rovatvezetőnek, amióta a „Színes oldal” megindult. A poéták tömege ostromolja éjjel-nappal, hol levélben, hol személyesen, még legelső vonalakból is érkezik vers. Sok értékes írás is akad a beküldöttek között, sőt kitünő rajzok, amelyek díszére válnának komoly világlapoknak is."
 |
| Gyóni Géza |
CSAK EGY ÉJSZAKÁRA KÜLDJÉTEK EL ŐKET
Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
A pártoskodókat, a vitézkedőket.
Csak egy éjszakára:
Akik fent hirdetik, hogy - mi nem felejtünk,
Mikor a halálgép muzsikál felettünk;
Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,
S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek,
Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
Gerendatöréskor szálka-keresőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor siketitőn bőgni kezd a gránát
S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák,
Robbanó golyónak mikor fénye támad
S véres vize kicsap a vén Visztulának.
Csak egy éjszakára küldjétek el őket.
Az uzsoragarast fogukhoz verőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor gránát-vulkán izzó közepén
Ugy forog a férfi, mint a falevél;
S mire földre omlik, ó iszonyu omlás, -
Szép piros vitézből csak fekete csontváz.
Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
A hitetleneket s az üzérkedőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor a pokolnak égő torka tárul,
S vér csurog a földön, vér csurog a fáról
Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben
S haló honvéd sóhajt: fiam... feleségem...
Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket.
Csak egy éjszakára:
Vakitó csillagnak mikor támad fénye,
Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe,
Amikor magyar vért gőzölve hömpölyget,
Hogy sirva sikoltsák: Istenem, ne többet.
Küldjétek el őket csak egy éjszakára,
Hogy emlékezzenek az anyjuk kinjára.
Csak egy éjszakára:
Hogy bujnának össze megrémülve, fázva;
Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna;
Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét,
Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kell még!
Krisztusom, mi kell még! Véreim, mit adjak
Árjáért a vérnek, csak én megmaradjak!
Hogy esküdne mind-mind,
S hitetlen gőgjében, akit sosem ismert,
Hogy hivná a Krisztust, hogy hivná az Istent:
Magyar vérem ellen soha-soha többet!
- - Csak egy éjszakára küldjétek el őket.
(Przemysl, november.)
A napokban meglepődtem, amikor a Societatea de Maine c. kolozsvári hetilap 1927-es karácsonyi-újévi száma került a kezembe, s benne Gyóni Géza versére bukkantam, amelyet Iustin Iliesu fordított románra. Az az erdélyi származású kitűnő romántanár, aki Kolozsváron 1926-tól Jékely Zoltán nevelője volt a református gimnáziumban. Jékely említi feljegyzéseiben, hogy a versíró Iliesu szeretette meg vele Eminescu költészetét még az iskola padjaiban.
A Gyóni-vers magyar és román nyelvű változata bizonyítják, hogy ez a költészet valahol jóval több mint egyszerű tézisirodalom és visszhangra talált a magyar nyelvterületen túl is, egyetemes emberi értékei révén. (bakter)
Gyóni Géza
BÉKÍTŐ ÜNNEPI ÉNEK
Ki messze mennél most, ha lábad
Rabszolgaláncok nem kötöznék:
Bús testvérem, te agyonfáradt,
E vig estén húzódjunk összébb.
Kit vonzanak a kék hegyek
S a minden kincset rejtő távol,
Bús testvérem, igyál egyet
Ma a felejtés italából.
Ezeregy évig hitegettek:
Várjunk az öröm Krisztusára.
S hogy mások fénybe henteregnek,
A mi szemünk vaksága bánja,
Mi sírtunk, mig azok nevettek.
Mi jajgattunk, ha muzsikáltak.
Mi fáztunk, ha ők melegedtek
És éheztünk, mert nem kináltak.
Nézd csak: a bőség hogy viháncol,
Dús palotákban vihog rajtunk.
Bús testvérem, az élet-táncból
Mi bitangmódra kimaradtunk.
Dús palotákban most világot
A mi szemünk lángjai gyújtnak,
Bús testvérem, te mindig bántott,
Nincs itt minálunk elárultabb.
Kinek nem élet már az élet,
Ki kéjjel gondolsz a halálra,
Ki nem vársz már örömvendéget
S milliókkal vagy testvér-árva,
Bús testvérem, jöjj ide mellém,
Kulcsold kezemre árva ujjad.
Bús testvérek a halál mellén
Jó, hogyha néha összebújnak.
Jó, hogyha máma összebújnak
S megbékült szivvel énekelnek:
Dicsőség légyen, hallelúja
Az áldott Hazugság-istennek,
Ki aranyszalmát hinteget
Minden rongyos koldús-jászolba,
S kinek kegyéből úr lehet
Ma éjszakán minden rabszolga.
Cântec de sărbătoare
Te-ai duce departe, dar sunt ferecate
Picioarele tale. Eşti sclav.
În noaptea aceasta vom sta impreună,
Tovarăş, rănit şi bolnav.
Pe tine te-atrag depărtările-albastre
Şi munţii cu-ascunse comori...
O, tristul meu frate, din vinul uitării
Vom bea până-n zori.
De-o mie şi unu de ani ne-amăgiră,
Că vine-al iubirii profet...
Când alţii sorbeau din mărire şi-avere
Noi slabi eram ca un schelet.
Când alţii râdeau lângă mesele pline -
Noi tot mai cucernici, mai blânzi:
Când ei se-ncălzeau - degeram în zăpadă,
Urlând de durere, flămânzi.
Priveşte belşugul din albe palate
Cum râde cu hohot e noi.
O, nimenea nu ne pricepe durerea,
Nici negrul vieţii răsboi.
Acolo-n palate e cald şi-i lumină,
Ai noştrii ochi sunt ingheţaţi,
Cu biciuri ne tae în feţe bogaţii -
Suntem huiduiţi şi trădaţi.
Tu, frate-tovarăş, ce-ţi blestemi viaţa,
La moarte cu drag te gândeşti.
Zadarnic aştepţi azi solia dreptăţii -
Orfan ca şi mine tu eşti.
Opreşte-te-o clipă şi stai lângă mine,
Opreşte, de mult te-aştept:
E bine când fruntea şi-o leagănă fraţii
Şi-o strâng, cu iubire, la piept.
E bine, când fraţii se-mbrăţişează
Şi cântă cu suflet curat.
Mărire, zeiţă eternă-a minciunei,
Azi toţi cerşetori-ţi cer sfat!
Aruncă-ne pae de aur, din ceruri,
Căci ieslele-s goale. E ger.
Din graţia ta şi calicul se-nfruptă
Şi pare o clipă boer.
Traducere: Iustin Ileşiu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése